2009. január 27., 10:162009. január 27., 10:16
Legutóbb az történt, hogy az irodaházba, ahol dolgozom, bejött valaki, és se szó, se beszéd berúgott két ajtót, majd távozott. Eddig szokványos a történet, bár az irodaházban kártyás belépőrendszer, kódos riasztó s mindenféle kótyomfitty működik. Rohant is az illetékes a rendőrségre, majd lógó orral tért vissza, hogy a zsaruk azt tanácsolták, keressen tanúkat, azonosítsa, majd keresse meg a tettest, és ha ezeket mind teljesítette, akkor esetleg tárgyalhatnak.
A hozzáállásukból arra lehetett következtetni, hogy szerintük a helyes állampolgári magatartás a szemet szemért, ajtót ajtóért, és hogy nem vennék rossz néven, ha valaki berúgná a tettes ajtóit, és ezzel lezártnak lehetne tekinteni az ügyet. Véletlen egybeesés, hogy abban az irodaházban sok-sok pofátlan újságíró veri a billentyűzetet. Lett a hírre nagy felháborodás, futkorászás, hőbörgés és telefonálás, egyenest a rendőrök főnökének. Ezután a futkorászás folytatódott, de akkor már a rendőrök rohangáltak a „bűntény helyszínén”.
Jöttek a helyszínelők, lefényképezték a berúgott ajtót, különböző méréseket is végeztek, valószínű az ajtóra kifejtett erőt hasonlították össze az ajtón levő bakancsnyom nyomatékával, vagy valami hasonló. Jöttek a nyomozók is garmadával, mindenkit kikérdeztek, azt is, aki egyszer életében már járt a környéken. Jegyzőkönyvet írtak, aláírattak, komoly arccal viszszakérdeztek, pecsételtek, láttamoztak, hümmögtek. Egyszóval hirtelen többszörösére nőtt a közbiztonság az addig is teljesen nyugis irodaházban.
Na de többekben felvetődött a kérdés, mi lett volna, ha a nagymama ajtóját rúgja be valaki. Akkor valószínű, a forgatókönyv első változata lépett volna életbe: menjen, és rúgja vissza. És eszembe jutott számtalan hasonló eset. Amikor a barátnőm előszobájából elvitték a táskáját, és ő a konyhából kővé dermedve nézte. A rendőrök azt tanácsolták neki, jobban jár, ha azt nyilatkozza, elveszítette a bukszát. Mivel nem sikerült erről meggyőzni, ráförmedtek, hogy miért nem zárta be az ajtót, és egész áldott nap íratták vele a vallomásokat. És még tudok ilyeneket. Most valaki mondja meg nekem, miért nem szeretnek minket a rendőrök?
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.