2009. január 27., 10:162009. január 27., 10:16
Legutóbb az történt, hogy az irodaházba, ahol dolgozom, bejött valaki, és se szó, se beszéd berúgott két ajtót, majd távozott. Eddig szokványos a történet, bár az irodaházban kártyás belépőrendszer, kódos riasztó s mindenféle kótyomfitty működik. Rohant is az illetékes a rendőrségre, majd lógó orral tért vissza, hogy a zsaruk azt tanácsolták, keressen tanúkat, azonosítsa, majd keresse meg a tettest, és ha ezeket mind teljesítette, akkor esetleg tárgyalhatnak.
A hozzáállásukból arra lehetett következtetni, hogy szerintük a helyes állampolgári magatartás a szemet szemért, ajtót ajtóért, és hogy nem vennék rossz néven, ha valaki berúgná a tettes ajtóit, és ezzel lezártnak lehetne tekinteni az ügyet. Véletlen egybeesés, hogy abban az irodaházban sok-sok pofátlan újságíró veri a billentyűzetet. Lett a hírre nagy felháborodás, futkorászás, hőbörgés és telefonálás, egyenest a rendőrök főnökének. Ezután a futkorászás folytatódott, de akkor már a rendőrök rohangáltak a „bűntény helyszínén”.
Jöttek a helyszínelők, lefényképezték a berúgott ajtót, különböző méréseket is végeztek, valószínű az ajtóra kifejtett erőt hasonlították össze az ajtón levő bakancsnyom nyomatékával, vagy valami hasonló. Jöttek a nyomozók is garmadával, mindenkit kikérdeztek, azt is, aki egyszer életében már járt a környéken. Jegyzőkönyvet írtak, aláírattak, komoly arccal viszszakérdeztek, pecsételtek, láttamoztak, hümmögtek. Egyszóval hirtelen többszörösére nőtt a közbiztonság az addig is teljesen nyugis irodaházban.
Na de többekben felvetődött a kérdés, mi lett volna, ha a nagymama ajtóját rúgja be valaki. Akkor valószínű, a forgatókönyv első változata lépett volna életbe: menjen, és rúgja vissza. És eszembe jutott számtalan hasonló eset. Amikor a barátnőm előszobájából elvitték a táskáját, és ő a konyhából kővé dermedve nézte. A rendőrök azt tanácsolták neki, jobban jár, ha azt nyilatkozza, elveszítette a bukszát. Mivel nem sikerült erről meggyőzni, ráförmedtek, hogy miért nem zárta be az ajtót, és egész áldott nap íratták vele a vallomásokat. És még tudok ilyeneket. Most valaki mondja meg nekem, miért nem szeretnek minket a rendőrök?
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.