A brüsszeli célokat azonban keresztül húzta az orosz-ukrán háború. Az Unió számára a legfontosabb oroszországi energiahordozók – földgáz, kőolaj és kőszén – gyors beszerzése más forrásokból gyakorlatilag olyan nehéz feladat, mintha pár éven belül nap-, bio-, víz- és szélenergiából akarnánk előállítani energiaszükségleteinket.

Az európai sajtóban elképesztő tudósítások jelennek meg a fűtéshez használt földgáz árrobbanásának következményeiről. A drágulás előjelei nem most kezdődtek, de az Ukrajnában zajló háború rátett egy lapáttal az eddigi gondokra. Az energiaár-robbanás hátterében ott áll a jóval korábbi európai uniós döntés, hogy 2030-ra vagy 2035-re nagyságrendekkel megnöveljék a megújuló energiaforrások arányát, jelentősen csökkentve ezzel a fosszilis tüzelőanyagok szerepét. Mindez szépen hangzik a zöld ideológiák által vezérelt politikusok szájából, a valóságban azonban a gyors átállás negatív következményeit mélyen elhallgatták. Pedig ezekre számos szakember figyelmeztetett.

Már jóval a háború előtt az elektromos autók gyártása körül felmerülő nyersanyaghiány jelezte, hogy a Földünkön futó mintegy 1,1 milliárd benzinnel, gázolajjal vagy cseppfolyósított földgázzal üzemelő gépjármű gyors lecserélése gyakorlatilag kivitelezhetetlen. A világ hatalmas gépjárműparkjában az elektromos autók részaránya durván egy százalék. Amióta viszont kiderült, hogy az elektromosautó-gyártás gyors felfuttatásának gátat szab a kocsik akkumulátor-gyártásához szükséges nyersanyagok – lítium, nikkel, mangán és kobalt – kitermelése, a felső határt nem ismerő lendület alábbhagyott. Több elektromosautó-gyártó nagyvállalat már leszállítási határidőt sem tud mondani ügyfeleinek a megrendelt kocsihoz, a leendő eladási árról nem is beszélve...

Habár ezeknek az értékes nyersanyagoknak a fő forrása nem Oroszország, egy részük itteni bányákból származik. Ha egy szűkös nyersanyagpiacról nagyobb termelőt próbálnak kizárni, az törvényszerűen egekbe emeli az árakat. Példa erre a nikkel világpiaci árának az elszabadulása, amitől az átlagember számára szinte megfizethetetlenné válik az elektromos autók akkumulátorának az ára. És ez csak a kezdet, amivel a ,,tiszta energiára” történő átállást levezénylő ideológusok nem számoltak.

Nem kell energetikában dolgozó tudósnak lenni ahhoz, hogy az ember kiszámolja, hasonló kifutása lesz a megújuló energiák terén jelentkező egyéb gondoknak is. Ma a világ energiaszükségletének töredékét állítják elő megújuló energiaforrásokból. Ahol erre lehetőség van, hatékony forrás a vízierőművek termelése, illetve a nap- és a szélenergia, de ezek együttesen sem közelítik meg az utóbbi években sokat gyalázott atomenergia-termelést. Szomorú példa erre a német zöldek ámokfutása: Európa eddigi legerősebb gazdasága a szomszédos országokból importál méregdrágán villamos energiát, miután az ideológiavezérelt környezetvédelem leállította az ország biztonságos energiaellátását szavatoló atomerőműveket. A választási kampányban most éppen Magyarországon dúl a retorikai háború a paksi atomerőmű jövőjéről: a baloldal valószínűleg itt is azt szeretné, hogy a magyarok megérezzék a Ceaușescu-rendszer ,,aranykorát”, amikor az áramfogyasztás luxusnak számított.

Az Európai Unió vezetőivel az a legnagyobb gond, hogy semmihez nem értő baloldali ideológusok próbálják az élet minden területét saját kényük-kedvük szerint szabályozni. Egyik legveszélyesebb ámokfutásuk az energetika területén csúcsosodik ki. Miközben felszámolják a világ egyik legerősebb és leghatékonyabb iparának a versenyképességét, az elszegényedés útjára taszítják a tagállamok lakosságát. A folyamatot nem az orosz-ukrán háború indította el, de a szomszédunkban dúló fegyveres konfliktus nagyban hozzájárul a meglévő válság súlyosbodásához.

Kérdés, lesz-e újratervezés, vagy az ideológiai harc mindannyiunkat maga alá gyűr?