Árulásbumeráng

A nagyobbik kormánypárt egyik erős embere, Sorin Frunzăverde távozásában sokan máris azt a jóslatot vélik beteljesülni, miszerint a demokrata-liberális alakulat az 1996 és 2000 között kormányzó Parasztpárt sorsára jut – azaz eltűnik a politika süllyesztőjében.

Rostás Szabolcs

2012. március 29., 09:472012. március 29., 09:47

Tény és való, hogy a Krassó-Szörény megyei tanácselnök pálfordulása váratlan és meglepő lépés, amelyre a legkevésbé lehetett számítani. Annál is inkább, mivel az elmúlt években a honi politikában az ellenzéki politikusok árulása, jól fizető állami posztokkal, választott tisztségviselők esetében költségvetési pénzekkel történő megvásárlása volt a trend. Amire közismerten kiváló machinátori képességeivel Traian Băsescu azzal is rásegített, hogy kitartóan, egyenként megpróbálta felszalámizni a balliberális ellenzéket. Nos, a Frunzăverde-fiaskó hatalmas pofonként csattant az államfő és a PDL vezetőinek arcán, hiszen csak azt kapták vissza, amit megérdemelnek.

Hiú ábránd azonban abban bízni, hogy a román pártok ezentúl mélységesen megvetik a politikai migrációt, és a helyi, megyei tanácsosokról a megyei tanácselnökökre, polgármesterekre, parlamenti képviselőkre és szenátorokra is kiterjesztik a tiltást, miszerint elveszíti mandátumát, aki választott tisztsége betöltése során pártot vált.

Az árulás gyakorlata ugyanis kódolva van a Dâmboviţa-parti politikában: ha saját érdekei úgy kívánják, egy közszereplő képes átigazolni a paletta szélsőjobb feléről a liberális, onnan pedig a baloldalra, ideológiai hűség, tisztesség és becsület e téren ismeretlen fogalomnak számít. (Olyan politikus is akad, aki immár az ötödik párt székházának kilincsét koptatja.)

Ráadásul ezt a fajta folyamatos átvándorlást legitimálja is a politikai osztály. Crin Antonescu liberális elnök valósággal az egekig magasztalta Frunzăverde „bátorságát, erkölcsi tartását” (sokat elárul a PNL belső demokráciájáról az is, hogy rögtön felkenték alelnöknek), holott mindeddig kíméletlenül ostorozta és leárulózta például a kormánykoalíciót erősítő, többek között a PNL-ből kivált független honatyákból álló UNPR-t. Vagyis az Antonescu-logika alapvetése: ha a mieink követik el, árulás, ha az övéik, akkor erkölcsi bravúr. Tiszta Caragiale: ha egyszer a párt érdeke így kívánja…

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya