Balogh Levente
2025. április 18., 19:412025. április 18., 19:41
2025. április 18., 20:162025. április 18., 20:16
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői, sajátosan értelmezve az ellenzékiség fogalmát, a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Ép ésszel nehéz felfogni, hogyan volt képes Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője szinte már gyermeki lelkesedéssel, őszinte derűvel ecsetelni, hogy a párt jelentős sikereket ért el a magyar emberek életminőségének rontása terén azáltal, hogy asszisztál az országnak járó uniós pénzek kifizetésének halogatásához. Saját bevallása szerint például konkrétan a kórház- és a vasútfelújítási programot sikerült megtorpedózni. Mindez szerinte azért jó, mert ezáltal sikerül felkorbácsolni a kormánnyal szembeni elégedetlenséget, ami a pártja malmára hajtja a vizet.
Nem túlzás kijelenteni: ez a cinikus hozzáállás már a haza- és nemzetárulás határát súrolja, sőt egy kicsit már át is lóg a túloldalra.
Hogy egy kicsit mi is felpattanjunk a bezzegrománia-vonatra: ilyen Romániában nem lenne elképzelhető. Az ország külföldön való mószerolása, horribile dictu, az ország érdekeivel szembeni fellépés azonnal össztársadalmi felháborodást váltana ki, és páriává tenné azt a pártot, amely lebukik, hogy ebben utazik. Érdemi választói támogatásban pedig végképp nem reménykedhetne.
Egyesek most – igazából joggal – a képviselő lemondását követelik, ám a helyzet az, hogy távozásával nem sokat változna a helyzet. Azzal ugyanis, hogy a párt nem határolódott el tőle azonnal, és nem távolította el a soraiból a mai napig sem, egyértelműen jelzi: nem csak egy elszabadult hajóágyúként viselkedő képviselő elszigetelt véleményéről van szó.
Vagyis a Tisza Párt lényegét jelenti, hogy az országa ellen áskálódik csak azért, hogy ha más eszközökkel nem lehet, akkor így szerezhesse meg a hatalmat. Persze a politika, mint tudjuk, egyesek szerint amorális, az ilyen szinten erkölcstelen magatartás azonban még így sem fér bele.
Pedig lehetett volna más utat is választani. Megpróbálhattak volna azzal kampányolni, hogy mindent megtesznek az országot jogosan megillető pénzösszegek hazahozataláért, és akkor valóban egy felelős, hazafias párt pozíciójából futhatnának neki a választásnak –
Persze senki sem állítja, hogy a kormány tökéletes, és nem követett el hibákat. Tizenöt év kormányzás során erre bőven akadt alkalom. Azonban egy demokráciában felelős, az ország javát akaró ellenzékre van szükség. Ezek után azonban hogyan lesz képes elhitetni magáról a Tisza, hogy ilyen, és mennyire tűnik alkalmasnak a kormányzásra?
Főleg úgy, hogy közismert a párt eredete is. Egy, a jobboldali közösségben képességei határát elért ember – aki eleve miniszteri tisztségig jutó felesége révén jutott pozícióba – válása után hirtelen légüres térbe került, és rájött, hogy mivel addigi eszközei már nem állnak rendelkezésre a kormányoldalon való boldoguláshoz, mostantól inkább „mindig is ellenzéki volt”.
Ez, valamint az ellenzéki pártok tehetetlensége, illetve egyes – nem feltétlenül csak magyarországi – politikai és pénzügyi körök támogatása máris egy ellenzéki párt „vezérévé” tette. Egy olyan párténak, ami gyakorlatilag a semmiből bukkant elő, ennek nyomán nemigen van saját mondanivalója semmiről, alapállása gyakorlatilag abban merül ki, hogy mindenben az ellenkezőjét mondja annak, amit a kormány (már ha egyáltalán mer véleményt nyilvánítani a sarkos kérdésekben, nehogy a szélsőballiberális szimpatizánsokat elriassza).
A fröccsöntött, sorjás szélű műanyag messiás jórészt csupán annyival szeretné megszerezni az emberek támogatását, hogy ő nem Orbán Viktor – ami azért valljuk be, önmagában nem nagy teljesítmény. És nem is érdem. Hiszen ezt a bolygón még jó nyolcmilliárdan ugyanígy elmondhatják magukról, és még a magyar nemzeten belül is közel tizenötmillióan.
A különböző értékrendek egymásnak feszülése is természetes bizonyos mértékig, hiszen a tartalmas, lényegi kérdéseket érintő viták előbbre is vihetik az országot. Az eltérő értékrendek egymásnak feszülésének legkiemelkedőbb momentuma a demokratikus választás, amikor a többség eldönti, hogy a felkínált opciókból melyiket tartja a leghitelesebbnek és a saját, valamint az ország sorsa szempontjából előremutatónak. Így működik egy egészséges demokrácia.
A kérdés az, hogy van-e olyan ellenzéki párt, amely hiteles és életképes alternatívát jelenthet. A Tisza kapcsán az előzmények alapján ez minimum kérdéses. Mindeközben az látszik, hogy
sokan nehezen tudják elviselni, hogy az általuk vallott ideológiától eltérő értékrendet követő pártok vannak hatalmon – ráadásul úgy, hogy a polgárok többsége ezt eddig már négy alkalommal erősítette meg kétharmaddal. És bár a kormányoldal sem teljesen vétlen abban, hogy a helyzet ilyenné vált, ez nem menti fel a villámgyorsan az ellenzék első számú pártjává vált alakulatot az ország és a nemzet érdekei elleni aknamunka felelőssége alól.
(Apropó: az is beszédes, hogy miközben igyekszik konzervatívként eladni magát, szimpatizánsai a régi balliberális ellenzék pártjainak csalódott szavazói közül kerültek ki. A tömegesen átálló csalódott kormánypártiakról szóló hírek a mítosz kategóriába tartoznak, nagyjából annyira hitelesek, mint a párt támogatottságának alátámasztására kiadott, minden bizonnyal manipulációs célokkal készült felmérések. Amelyek hasznát az amerikai elnökválasztáson a demokraták, illetve a román választások előtt a kormányoldal által kiadott, hasonlóan manipulatív felmérések is kiválóan bizonyítják).
A közösségi médiában az utóbbi hetekben egzaltált, apokaliptikus hangvételű felhívások jelentek meg, amelyek a rég ismert kormányellenes lózungok felmelegítésével toboroznának aktivistákat, csak most éppen messiásváró szósszal nyakon öntve.
És persze a magyarországiakhoz hasonló szélsőballiberális aktivisták is, akik ideológiai okokból, a jobboldali kormánnyal szembeni ellenszenvük (sok esetben egyenesen gyűlöletük) miatt minden lehetséges fórumon harsogják a kormányoldallal szemben az ellenzék vagy az ellenzékhez kapcsolódó, ideológiailag és politikailag elkötelezett, politikai aktorként fellépő nem kormányzati szervezetek által kitalált, a valósággal köszönő viszonyban sem levő vádakat. Mindent megtéve azért, hogy a lehető legnagyobb mértékben a magyar érdekérvényesítési lehetőségek beszűkítése érdekében fellépő román szervek és az általuk irányított közéleti és médiaszereplők hasznos idiótáinak tűnjenek. (És az még a jobbik eset, ha csak hasznos idióták, a rosszabbikban ugyanis önkéntes társutasok).
Úgyhogy a messiáspárt számára is teremhet némi babér az erdélyi ligetben. Bár a dolog értékét valamelyest csorbítja, hogy a retorikájuk alapján magukat lánglelkű prófétának képzelő szimpatizánsoknak a kormányoldalt zsigeri, vallásos hevülettel gyűlölő megmondóemberekre jellemző realitásérzékkel és éleslátással
Persze, mint már említettük, demokrácia van, ezért akár az aktuális messiáspártot is lehet isteníteni – de a lebukás után azért nem a legjobb ajánlólevél az érintettek erkölcsi érzékének ép mivoltával kapcsolatosan. Már csak azért sem, mert kétséges, hogy a párt ilyen pedigrével és ilyen politikai irányvonallal képes-e, sőt egyáltalán akarna-e bármit is tenni az erdélyi magyar közösség helyzetének javulásáért.
És akkor még nem is beszéltünk arról a józan ésszel szintén nehezen felfogható tényről, hogy
Pedig ha már áradásról van szó, akkor jelen sorok írójának egy egészen más természeti katasztrófa jut eszébe. Mert amit most egyesek az emberek nyakába próbálnak önteni, bizony nem édesvíz.
Hanem – ha már a Tiszánál tartunk – jókora adagnyi ciánszennyezésnek tűnik.
Balogh Levente
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Páva Adorján
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Rostás Szabolcs
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Balogh Levente
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Rostás Szabolcs
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Balogh Levente
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Rostás Szabolcs
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
3 hozzászólás