HIRDETÉS
„Én azt akarom, hogy egyesüljünk Moldovával, egyetlen nemzetként legyünk Európa része” – közölte Liviu Dragnea, egyértelművé téve, hogy a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll belevezetni a románságot egy újabb habos, nyúlékony, végeláthatatlan, fullasztóan hazafias ködbe.
Miközben az államfő (aki meg sem tisztelte jelenlétével a parlament két házának közös ünnepi ülését), a miniszterelnök, illetve a Moldovai Köztársaság parlamentjének elnöke az európai uniós csatlakozás által felkínált „határtalanítás” híveként nyilatkozott meg, a képviselőház elnöke az unionista törekvések élharcosává léptette elő magát. Bár az egyesülési mozgalom meglovagolását eddig nemigen erőltették a szociáldemokraták, talán sokak számára nem okoz meglepetést Dragnea húzása: történelmi jelentőségű centenáriumi megvalósítások hiányában előbb-utóbb elő kellett állni valamiféle figyelemelterelő hadművelettel, amely magasztos máz mögé rejti az ország sebeit.
Hiszen egyértelmű, hogy Dragneáék nem gondolhatják, gondolják komolyan az egyesülést. Elsősorban a nemzetközi, geopolitikai viszonyok ismeretében elképzelhetetlen, hogy az Európai Uniónak érdeke lenne egy olyan „ütközőország” bekebelezése, amelyben egyre erősebb az orosz befolyás. Aztán ugye ott a pénzkérdés: egyesüléspárti gazdasági elemzők szerint 20-25 év alatt mintegy 100–150 milliárd eurót kellene ráfordítani Moldova felzárkóztatására, hogy a térségben legalább a romániai átlag életszínvonal 75 százalékos elérésével „büszkélkedhessenek”. Ennek jelentős részét pedig Bukarestnek kellene állnia, ha határait (ezzel együtt pedig a Romániában alkalmazott minimálisan előírt juttatásokat, szabályozásokat) a Pruton túlra tolná.
Most képzeljük el, miből teremtené elő ezt az összeget egy olyan „anyaország”, amely sok-sok évtizeden keresztül arra sem volt képes, hogy jelenlegi határain belül autópályával kösse össze történelmi régióit. Ugyanakkor – miért ne? – azzal a gondolattal is eljátszadozhatunk, hogy Bukarest mit kezdene a Moldovától elszakadt Transznisztria puskaporos hordójával, hogyan „hozná haza” az autonómiának örvendő Gagauziát, és mivel édesgetné magához a Pruton túli testvérekkel „csomagban” érkező, több százezer fős orosz, ukrán és gagauz kisebbséget.
Varujan Vosganian volt pénzügyminiszter meggyőződéses unionistaként a minap azt nyilatkozta, helyesnek tartja a 100 milliárd eurós felzárkóztatási kiadásról szóló becslést, ám a pénzbeli terheken túl az egyesüléssel járó „pluszköltségnek” nevezte azt is, hogy a román többségnek új nézőpontból kell megközelítenie a kisebbségekhez való viszonyát.
Bármennyire is megvalósíthatatlan, utopisztikus, a parlamentben most tudatosan népbutításra használt terv Románia és Moldova egyesítése, arra azért jó, hogy legalább elméleti síkon viszonylagossá tegye, kimozdítsa az elutasítás betonbiztos holtpontjából a románok hozzáállását a magyarok szívügyeihez. Bár most elképzelhetetlennek tűnik, hogy politikai együttműködések, paktumok révén érdemi előrelépés történjék Bukarestben az erdélyi, székelyföldi önrendelkezési törekvések ügyében, már az is valami, hogy a román többség legalább vágyálmok szintjén képes „felnőni” hozzánk. Talán ez az egyesüléses mese a centenárium évének legkegyesebb mozzanata, amely irányt adhat tapogatózásainknak a szomorú, sokszor rémálomszerű valóságban is.
Észrevették, hogy Viorica Dăncilă már nem analfabéta? A „vörös pestis”, amely állítólag megfertőzte az országot, hirtelen eltűnt.
Románia példaértékű lehet más országok számára, hiszen itt nincsenek a parlamentben szélsőséges pártok – hangzik el gyakran az öntömjénező kijelentés bukaresti illetékesek részéről.
Egy kisvendéglőben a „pincér” nemrég nyakamba öntötte a levest. Annyira ügyetlenül mozgott, hogy messziről láttam, nincs sok köze a szakmához. Miután az első döbbenetből felocsúdtam, az éppen benn tartózkodó étteremtulajdonossal sikerült tisztáznunk a helyzetet.
Úgy tűnik, a legendás román diplomácia új eszközzel kísérletezik a Magyarországgal fennálló évszázados nemzetközi konfliktusok „rendezésére”: a folyamatos és arcátlan provokációval.
Az már most nyilvánvaló, hogy az Európai Unió évek óta súlyosbodó válsága nem az elkövetkező öt évben fog megoldódni. Az intézmények élére jelölt személyek, de a kiválasztás módja körül kialakult hangos viták sem jeleznek pozitív változást.
Ismét itt a július eleji, az érettségi jegyében telő időszak vége: ez az az évről évre visszatérő periódus, amikor széltében-hosszában magyarázzák, magyarázzuk a bizonyítványt.
Egyik kezével ad, a másikkal elvesz – továbbra is ez jellemzi a leginkább a román szociálliberális kormány ténykedését. No, persze a kapkodás mellett, amivel hol voksok reményében adakozni, hol meg elvenni próbál a polgároktól, hogy legyen miből fedeznie az adakozást.
Az adott erőviszonyok és lehetőségek mellett nemigen lehetett volna jobb megoldást találni az EB elnöki tisztségének betöltésére a konzervatív Ursula von der Leyen német védelmi miniszternél, legalábbis magyar, illetve közép-európai szempontból.
Nagyfokú naivitás lenne elvárni, hogy gördülékenyen, az előírásoknak megfelelően működjenek sokakat érintő folyamatok Romániában. Nálunk ugyanis távolról sem lehet karikacsapáshoz hasonlítani azt, ahogy nyögvenyelősen, kínlódva próbálunk felzárkózni uniós elvárásokhoz.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán pártelnökké választott szőke kormányfő érezhetően magabiztosabban mozog a politikában, de nem kétséges, hogy csupán epizódszerep jár neki a Dragnea utáni nagy átmenetben.
Észrevették, hogy Viorica Dăncilă már nem analfabéta? A „vörös pestis”, amely állítólag ...
Románia példaértékű lehet más országok számára, hiszen itt nincsenek a parlamentben szélsőséges ...
Egy kisvendéglőben a „pincér” nemrég nyakamba öntötte a levest. Annyira ügyetlenül mozgott, hogy ...
