Kiss Judit
2019. január 09., 09:172019. január 09., 09:17
2019. január 09., 09:212019. január 09., 09:21
Úgy tűnik, hatalmas, már-már kifogyhatatlan a miniszteri bársonyszékben újfent ott trónoló tanügyminiszter asszony ötleteinek tárháza. Miután novemberben kinevezték a magyar tanítók románoktatásának ügyébe belebukott Valentin Popa helyére, Ecaterina Andronescu újabb és újabb javaslatokkal, tervekkel áll elő.
Ez a hölgy korábban már háromszor is volt tanügyminiszter, sokan úgy tartják, ő az egyik fő felelős azért, hogy kudarcot vallott az oktatás sokat emlegetett reformja. Amire ugye Romániában az jellemző immár évtizedek óta, hogy átlagosan évente legalább egyszer minisztert cserélnek, a frissen kinevezett tárcavezető természetesen merőben mást akar és irányoz elő, mint amit elődje elindított, így a valójában ki sem próbált, véghez sem vitt kezdeményezések hamvukba halnak, ezzel egy időben újabb meg újabb, reménytelennek tűnő módosításoknak néz elébe az amúgy is ingatag alapokon nyugvó oktatás.
Az elmúlt hetekben a régi motorosnak számító, de állandóan újításra kész Andronescu több ropogós ötlettel is előállt. Azt mondta például, hogy az egységes tankönyvek bevezetése nem volt jó döntés, így ismét meg kell bolygatni a tankönyvpiacot. Aztán meglobogtatta a tanulásban lemaradó diákok előrelendítésére vonatkozó briliáns ötletét is, miszerint az amúgy is óriási mennyiségű kötelező tananyaggal és tanórákkal terhelt gyerekeknek pluszórákat kellene tartani iskolaidő után. Tehát nem hogy könnyebbé válna az iskolatáska, ha a miniszterasszonyon múlna, még rátenne a súlyra egy-két lapáttal. És mivel kifogyhatatlanok a tárcavezető ideái, a minap azzal rukkolt elő, hogy jónak látná, ha bevezetnének egy országos szintű felmérést tizedik osztály végén, mert ez természetesen a diákok javára válna.
Vajon nem fordult meg az oktatási döntéshozatalban korántsem járatlan miniszter fejében, hogy az újabb kimeneti vizsga vagy egyéb variálások, kezdeményezések helyett a stabilitást kellene végre valahára megteremteni az oktatásban? Hogy ahelyett, hogy nyakló nélkül változtatunk, inkább azt kellene elérni, hogy a jelenleginél látványosan eredményesebbé, gyermekközpontúbbá, kézzelfoghatóan hatékonyabbá, következetesebbé és megbízhatóbbá váljon a hazai oktatás, amelynek ideális esetben a digitális világ térnyeréséhez is igazodnia kellene?
Hiszen ha az állandó változtatások mellett teszik le voksukat a gyakorta cserélődő miniszterek, akkor ez olyan, mintha előbb megépítenénk, tetővel, cseréppel, cifra ablakokkal és ajtókkal szerelnénk föl a házat, és csak azt követően kezdenénk alapot önteni az épületnek. Így pedig az történik, hogy bár bőséges az ötletek tárháza, továbbra is meglehetősen ingatag oktatásunk háza tája.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Páva Adorján
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Gazda Árpád
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Balogh Levente
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
szóljon hozzá!