2010. február 24., 10:442010. február 24., 10:44
A diák- és a nyugdíjasszervezetek azonnal tiltakoztak, és Emil Boc miniszterelnök is igyekezett a lehető legsürgősebben megfeddni „renitens” minisztereit. (Amúgy nem elképzelhetetlen, hogy a két téma belengetése csupán kísérlet volt a várható reakciók tesztelésére). Pedig hideg fejjel végiggondolva a helyzetet megállapítható, hogy valójában egyik felvetés sem ördögtől való.
Ha elvonatkoztatunk a demagóg felhördülésektől, látható, hogy az első javaslat azon iskolához áll közel, amely a polgárokat nem az államtól függő, a közösből kiosztott „alamizsnán” tengődő massza tagjaiként, hanem önálló, öngondoskodásra képes személyekként fogja föl. A kommunizmusban alkalmazott, és a baloldali pártok által is favorizált hamis egyenlőség eszméje helyett megpróbálja meghonosítani azt az elvet, hogy igyekezzen mindenki saját erőből biztosítani a jólétet önmaga és családja számára, és csak végső esetben kelljen a közös kasszához fordulnia.
Ez az alapja Şeitan felvetésének, hiszen lényegesen ésszerűbb, ha a gazdag családok helyett a gyermekpótlékot a valóban rászorulók kapják meg. Vlădescu már ingoványosabb terepre tévedt, ám a nyugdíjak megadóztatása más országokban, sőt 1000 lejes illetmény fölött Romániában is bevált gyakorlat. Jogos felvetés ugyan, hogy egyes nyugdíjak méltánytalanul alacsonyak, ám jelenleg az ország minden polgára kiveszi a részét a jórészt az elmúlt két év rossz kormányzása miatt kialakult elkeserítő gazdasági helyzet javításának terheiből.
Ez alól épp a szolidaritás elve alapján a nyugdíjasok sem jelenthetnek kivételt – például minimális, időlegesen kivetett, egyéb szolgáltatásokkal ellentételezett adó megfizetésével. Mindez persze felveti a nyugdíjrendszer reformjának, a nyugdíjkorhatár kitolásának és az állami helyett a hatékony magánnyugdíjpénztár-rendszer kiépítésének kérdését is – hogy legalább a következő generációknak esélyük legyen saját kézbe venni a sorsukat ahelyett, hogy minden gondjuk orvoslását az államtól várják, minimális alamizsnára szoruló páriaként élve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok