2010. január 28., 09:552010. január 28., 09:55
A háromnapos konferencia után sírva búcsúzkodókat, a látványosan-lopva férfias könnyeiket törülgető politikusokat, a moziban görcsösen felzokogókat, a sztárpárok válásán elérzékenyülőket. Mert én is emlékszem a jóleső hüppögésekre, a kiadós bőgés utáni megkönnyebbülésekre, a könnyekkel elmosott torokgombócra.
Legutóbb egy színházi műhelyt vezető művész mesélte, hogy az improvizációs gyakorlat után csak sírtak és sírtak, és az milyen nagyon jó volt. El is hittem neki, majd a hasonlóan elvetemült, cinikus szakmámbelivel önveséztünk, hogy mi kellene velünk történjen, hogy mi is sírva fakadjunk. Mert az nem ér, hogy ömlik a víz a falból, és a sürgős beavatkozásokra szakosodott mestercsoport nem és nem érkezik a sokadik telefonhívás után sem, és csak nézed, hogy ázik a fal és a szőnyeg.
Vagy az sem, hogy órákat állsz sorban egy hivatalban, mert kell egy papír valami számodra túl szövevényes ügy elintézéséhez, és ott múlik el az életed, közben gyűl a munkád, és idegenedik el a gyermeked. S amikor már pattanásig feszülsz, kijön a hivatalnok és odaszól, hogy ebédszünet, egy óra múlva visszajön. A düh és a tehetetlenség könnyei nem játszanak ebben a történetben, csak valami jó kis katartikus élmény jöhetne szóba. Majd jött a hír, hogy meghalt egy kismama újinfluenza-fertőzés szövődményei miatt. Két kisgyerek maradt árva, közülük az egyik pár napos.
Ez könynyek nélküli, nagy, fekete szomorúság. Majd írja az újság, hogy a családtagok vesztegzár alatt vannak. És az írás miatt a veszteségből még nem ocsúdva kénytelenek elviselni, hogy ujjal mutogatnak rájuk, kitámadják, megbélyegzik őket, amiért állítólag hurcolják, terjesztik a kórt. És mindez azért, mert a megfigyelés alatt tartott nem biztos, hogy karanténba zárást jelent, mert a potenciális fertőzöttek köre nem feltétlenül jelenti a családot. Mert az újságírás nem feltétlenül jelent empátiát. És az újságíró nem járványtani szakember, és nem ritkán csak szájba rágva érti a lényeget és az árnyalatokat. És ez megint csak az a kategória, hogy nem segít egy jó kiadós sírás.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok