2010. augusztus 25., 11:272010. augusztus 25., 11:27
Akkor úgy látszott, ha egy politikus személyesen is képviseli egy körzet lakosságát, nehezebben fog megszavazni olyan döntéseket, amelyek sértik a képviseltek érdekeit. Ha azáltal próbálnánk megmérni a számítás helyességét, hogy miként tükrözik a jelenlegi politikai erőviszonyok az épp kimutatható népakaratot, hát arra a következtetésre jutunk, hogy messze esett az alma a fájától. A kormánypártok összeadott támogatottsága alulról súrolja a húsz százalékot, a kormányt mégsem sodorta el az összeomlásszerű bizalomvesztés.
Akadnak ugyan olyan képviselők, akik kilépnek a Demokrata-Liberális Párt nevű csődtömegből, de ezek száma elenyésző. Noha érezhetően közeledik Emil Boc kormányának az újabb megbuktatása, a krízis mégsem ígéri az előrehozott választást, amely a nép akaratát érvényesíthetné. A kérdésre, hogy miért alakult ez így, a választási törvény előre nem látott vonatkozásai adnak magyarázatot. Az egyéni választókerületes rendszer ugyanis nemcsak a választókhoz, hanem a kormányhoz is jobban hozzáláncolta a képviselőket. A kijáró politikát erősítette. Logikája szerint az a jó képviselő, aki kormánypénzből aszfaltoztatja le az utakat választókerületében, aki el tudja intézni, hogy csatornahálózat, tornaterem épüljön. A kassza kulcsa pedig mindig a kormány kezében van.
De talán ennél is jobban torzította az elképzelések megvalósulását az a tény, hogy az arányosság kritériumát is megőrző egyéni választókerületes rendszert fogadtak el a honatyák. Ez a rendszer pedig egy-egy választókerületben orosz rulettként dobta ki a nyerteseket. Olyan versenyző is mandátumot szerezhetett, aki dobogós helyezést sem ért el a kerületében. Így hát egyetlen képviselő sem lehet biztos abban, hogy újabb mandátumot szerez. Egyéni érdekei pedig azt diktálják: ki kell húzni a négy évet, nem szabad idő előtt elballagni a kondér mellől. Így hát az egyéni választókerületes rendszernek a mellékhatásai váltak meghatározóvá.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.