2010. augusztus 24., 10:502010. augusztus 24., 10:50
Persze kreatív politikai píárosok bizonyára képesek lennének megható háttérideológiát kitalálni azon kezdeményezés legitimálására, amelynek értelmében a monoki önkormányzat Kossuth Lajos szülőházába jelentené be az állampolgárságért folyamodó határon túliakat, hogy azok „minden, magyar állampolgárokat megillető jogukkal” élhessenek.
Csak hát hiába a nemzetieskedő máz, a lóláb nagyon is kilóg: a polgármester bizonyára a saját pecsenyéjét sütögetné az új állampolgárok „befogadásával.” Vélhetően arra számít, hogy néhány ezer friss szavazópolgár hálából bebiztosítana számára még legalább egy polgármesteri ciklust. Még szerencse, hogy a kezdeményezés úgy törvénytelen, ahogy van, így ebben a témában a monoki modell nem országos példa lesz, mint a csak bizonyos üzletekben, bizonyos termékek megvásárlására használható kártyára utalt szociális segély, hanem csupán kaján élcelődések célpontja.
Ám az ötlet amellett, hogy nevetséges, veszélyes is. Alkalmas ugyanis arra, hogy lejárasson egy jó szándékú gesztust, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy az elcsatolt területeken élő magyarok ellenálljanak az asszimilációnak és megerősödjenek nemzeti identitásukban. Az érintettek többsége számára a könnyített módon megszerezhető magyar állampolgárság az önazonosság megőrzése miatt fontos, nem pedig azért, hogy beleszólhasson az anyaország politikájába.
Persze többségük bizonyára rendelkezik pártszimpátiával, és zömük az előző kormány határon túli ügyekben tanúsított érzéketlensége miatt vélhetően a jelenlegi kormánypártokra szavazna. Azonban fennáll a veszélye, hogy rossz vért szülne, ha a magyarországi választásokat olyanok dönthetnék el, akiket a döntés következményei alig érintenek, nem lévén Magyarországon élő és adózó polgárok. Márpedig mind az anyaország, mind az elszakított nemzetrészek érdeke azt kívánja, hogy a kettős állampolgárságot biztosító törvény hatálybalépését követően a nemzeti összetartozás és a megmaradás, nem pedig a napi politikai játszmák eszköze legyen.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.