2009. november 25., 11:152009. november 25., 11:15
Vegyünk egy egyszerű példát: jön egy okos, aki abban találja örömét, hogy borzolja a kedélyeket a saját honlapján, ami aztán vonzza a rajongókat. A bejegyzéshez hozzábiggyeszt egy figyelemkeltő címet – lehetőleg nagybetűkkel, hogy verje ki az olvasó szemét – s az egészet megspékeli egy tragédiába illő feljajdulással.
Maga a téma kiválasztása pontosan átgondolt kell hogy legyen: érdekelje az embereket, de ne legyen elcsépelt vagy hétköznapi, és valamilyen tábort támadjon: állatvédőket, vegetáriánusokat, kopaszokat, vagy a kockás inget viselőket, mindegy. Ha ez megvan, akkor ügyesen meg kell szerkeszteni, lehetőleg egy jó nagy felháborodást keltő képpel, majd hátradőlni és várni a kommentárokat.
Hozzászólókból pedig annyiféle van, mint csillag az égen. Az egyik ilyen emberfajta, aki bármely napszakban bármilyen témához hozzá tud szólni, csak láthassa a nevét, s a másik oldalon is feszítse a húrt. A veszélyesebb fajta az, aki ugyanolyan naplót vezet, mint amihez hozzászól, ennek általában egyik lényege, hogy reklámozza a sajátját, és nem utolsósorban a saját hihetetlenül magas értelmi szintjét.
Ezzel aztán összeáll a kép. Az ilyen emberek határok nélkül szabadjára engedik a véleményüket, elsöpörve mindenféle etikát, másik ember iránti tiszteletet (csak azt nem értem, ha ilyeneket megengednek maguknak, miért törlik a csúnya szavakat? Az sokszor nem annyira sértő, mint a mondanivaló), és táplálják a tüzet addig, míg nem hoz már új látogatókat a bejegyzés. Aztán az oldal statisztikáját böngészve öntelten dobják sarokba a témát, helyet adva egy új botránykeltő bejegyzésnek.
S az egész termékeként megmarad egy nem rutinos olvasó, aki naivan nézegeti ezeket a bejegyzéseket, s a hitéből is kitér, ha egy őt gyalázó beszólásra akad. Aki még nem találkozott nyíltan saját fajtáját sértegető írásokkal, s aki soha nem veszi a bátorságot, hogy hozzászólással megvédje magát, hisz tudjuk, hogy a hülyék legyőznek a rutinjukkal. S a nagy demokráciát hirdető „értelmiségi” szabad véleménynyilvánításából nem marad más, mint egy fájó pont a csendes „átlagember” emlékezetében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok