2009. március 17., 11:072009. március 17., 11:07
Az okok nem az RMDSZ esetleges verhetetlenségében keresendők, hanem éppenséggel a polgári párt által mindeddig megtestesített politikai alternatíva hitelének jelentős csorbulásában. Szász Jenő elnök magatartásában az bizonyult a legfatálisabb tévedésnek, ami politikusként a legfőbb erénye: az erdélyi magyar politikával ellentétben saját pártjában már nem volt hajlandó utat engedni a választás szabadságának. A hatalomhoz való ragaszkodása közben ráadásul nem ódzkodott az alapszabályt áthágó, a kongresszusi meghívottakat küldötté avanzsáló módszerektől sem, arról az aggályos körülményről nem beszélve, hogy ez ügyben maguk az érintettek is voksolhattak. Széke minden áron történő megőrzésére törekedve Szász szem elől tévesztette, hogy egy elnökválasztás – pláne, ha első az alakulat életében – roppant kényes ügy egy párt számára, és ha nem sikerül legalább a látszatát megteremteni a demokratikus játékszabályok betartásának, akkor a szervezet elveszíti hitelét. Nem lenne meglepő, ha a történtek és a legitimációs válság miatt a Szász vezette MPP-t az RMDSZ-en kívül a továbbiakban Tőkés László sem tekintené partnernek, márpedig ebben az esetben megpecsételődik a sorsa. Döntő lesz a párt életében az is, hogy a kongresszus határozatait megkérdőjelező belső ellenzék a szervezet keretében folytatja-e , vagy jelentős létszámban távozik az alakulatból. Utóbbi még abban az esetben is jelentős vérveszteséget jelentene az MPP számára, ha új alakulat felbukkanására nincs esély az erdélyi magyar politikai porondon, nem zárható ki azonban, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a jövőben sem tartózkodik majd a politikai megmérettetéstől, miután az RMDSZ-szel az EP-választásokra megkötött koalíció révén már precedenst teremtett. Bármiként is alakul az MPP jövője, egy dolog bizonyossá vált a balul elsült gyergyószentmiklósi kongresszus után: az alakulat sokkal inkább hasonlít a pártelnök szűk körű klubjához, mint az RMDSZ-en kívüli élet képviselőit integrálni képes szervezethez.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.