2009. november 10., 10:332009. november 10., 10:33
Így van ez az elpuhult városiaknál, falun azonban akkor kell a legjobban a férfi, mikor nincs. Például télen egy perc nyugta se lehet az istenadtának, mert a fát hasogatni, a tüzet táplálni s a házat fűteni kell. Mondjuk a ház fegyveres őrzése és a szellőztetés városon is belefér, de falun ez is más értelmet nyer, amikor meg kell kerülni a teljes négyáras birtokot, mert: nehogy valaki elvigye a kinn felejtett pöttyöslabdát.
Azért a férfi bármennyire is fontos, faluról is lelép, és ilyenkor általában bemegy a városba, mert ott van a kosármeccs vagy a törzshelye. Az asszony meg pakolás helyett fekete kezeslábast ölt, hogy, ha kell, a gyermekét felnyalábolva tudjon menekülni a széles határba. Mert például ahogy az erősebb egyed kiteszi a lábát a kapun, éktelenül fújni kezd a Nemere, üvölt és süvölt, majd éktelen robaj tetőzi az amúgy is pattanó feszültséget.
Cunami nem lehetett, és a hároméves jelenlétében visítozni sem lehet, így hamar kisakkozom, hogy leomlott a kémény. Viszont a kazánban lobog a tűz, így hamarosan meggyullad a ház, és benne veszünk, amíg a család feje ordítva biztatja a kosaras lányokat. Ilyenkor mérlegelni kell, kimerészkedjünk az éjszakába, vagy megvárjuk, amíg valóban ránk ég az édes otthon. Mérlegelés közben megérkezik az erősebb egyed, és boldogan nyugtázza, hogy a kémény még garanciában van.
A következő kiruccanása már teljes szélcsendben történik, a látszólagos idillt mégis porrá zúzza, amikor Zsófi bejelenti, hogy beengedte a macskát. Van valami a szájában, közvetíti tovább az eseményeket. Lásd, mint fenn, a hároméves jelenlétében nem lehet visítani, hiába vizionáljuk, hogy az egér elszabadul, vagy a másik variánst, hogy egérbelsőségekkel lesz tele a konyha.
Mélyeket lélegezve hívom a született falusi szomszédot, aki nem és nem érti, hogy mi a gond. A huszadik magyarázat végére belép a család feje, és nyugtalanul firtatja, nem szidtam-e meg a macskát, mert akkor a nyomorú pára soha az életben nem fog majd egeret. Most következhetne az egyenjogúságot cáfoló, mély értelmű, szomorkás tanulság, én viszont azt fontolgatom, ezentúl én járok kocsmába és kosármeccsre.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.