Bebizonyosodott a járvány korlátozások közé szorított hónapjai során, hogy az oktatásban, munkahelyeken sem pótolható az élő jelenlét, és ez hatványozottan igaz a társadalmi, családi életre. Akárcsak a szűkebb vagy tágabb közösségek évről évre ismétlődő találkozására, kollektív ünnepeire: a hasonló rendezvényeknek vajmi kevés értelmük van virtuálisan.

A hétvégén zárult a korábbi években is nagy tömegeket vonzó Kolozsvári Magyar Napok, vagy a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok, szintén mostanság lett vége – egyelőre – az István, a király rockopera Sepsiszentgyörgyön előadott sorozatának. És a kimondottan székelyföldi alkotókkal, 400 fős csapattal színpadra állított, nagyszabású produkció, akárcsak a kolozsvári és szatmári magyar ünnep, közösségformáló erővel bírt, felszabadult, felszabadító örömnek számított. Hétvégén soron következik a Vásárhelyi Forgatag, amelynek várhatóan szintén sok látogatója lesz, startra készen áll a szeptemberi Brassói Magyar Napok, a Temesvári Magyar Napok és a nagybányai Főtér Fesztivál és így tovább.

Ezek a kulturális ünnepek annak ellenére is megtöltik élő, lélegző közösségi jelenléttel a városokat, hogy bizonyos járványügyi szabályokat be kell tartani. A közönség persze óvatosabb, mint a koronavírus-járványt megelőző időszakban, idén valamivel visszafogottabbak a programok, alacsonyabb a résztvevők létszáma, de ezeknek az eseményeknek a jelentősége, tartalma, üzenete tulajdonképpen változatlan. Bár a lényeg természetesen elhangzik a városnapi ünnepi beszédekben szavakba öntve, valójában a szavakon túl érzékelhető, az élő találkozások varázsában, a közös(ségi) terekben érhető tetten.

A járvány mindannyiunk életét alaposan felforgatta, hosszú időre elválasztotta egymástól az embereket, szüneteltette a rendezvényeket, behozta a mindennapokba a rettegést. Ilyen körülmények között természetes, hogy idén még üdítőbbek, felszabadítóbbak, a szabadság érzését bennünk megerősítőbbek a közösségi ünnepeink. Amelyeknek a járványtól függetlenül, a nehéz időszak előtt és után is ugyanaz az üzenetük: újra meg újra rácsodálkozni az együtt létezésre, értékelni és megerősíteni annak legjobb hozadékait.