VEZÉRCIKK – „Minek annyit elemezni a Toldit? Nem elég megérezni, hogy szép? A vicc sem vicces, ha elmagyarázzák, miért vicces" – fakadt ki a hetedikes, amikor már hetek óta Arany remekművével foglalkoztak az iskolában.
2017. március 01., 23:092017. március 01., 23:09
Bár kötelező feladatként kapták a Toldit, hatalmas lendülettel vetette bele magát a mű elképesztően gazdag nyelvezetének útvesztőibe, a sorok zenéje magával ragadta és nem kellett ösztökélni az olvasásra. Elbűvölte a nyelv szépsége, az élmény pedig messze ellensúlyozni látszott, hogy az olvasás „kötelező\", sőt, az Arany-balladákat is hasonló lelkesedéssel kezdte falni.
Viszont amikor megszaporodtak az iskolában a Toldihoz kapcsolódó kötelező teendők, a lelkesedés lankadt, kihunyt a kíváncsiság szikrája, megfakult az élmény: katonás rendben sorakoztak a munkafüzetben a feladatok. Magyarán varázstalaníttatott a varázslat, megszakadt a spontán módon kialakult kapocs a képernyővillódzáshoz szokott kamasz elvárásai és a 19. századi remekmű között. Azzal, hogy százféle oldalról közelítette meg a tananyag, boncolgatták, ízekre szedték, meg is szűnt az igézet, amit az egyszeri olvasás vegytiszta öröme segített világra.
Pedig nem kis dolgot ért el Arany 1846-ben írt Toldija: magával ragadta a hosszabb szövegekhez, versekhez legtöbbször csak a tananyagon keresztül érkező, az irodalmi műveket szükséges rossznak tekintő kamaszt. Irodalomtudós legyen a talpán, aki konkrét, tömör választ adna arra, mi is a titka annak, hogy Arany szövegei 170 év távlatából is képesek megérinteni a poszt-posztmodern kor gyermekének lelkét és szellemét.
Azon azonban az oktatási rendszert akár érintőlegesen ismerőnek sem kell törnie a fejét, hogy vajon miért megy el a kedve a gyereknek az irodalmi élménytől annak ellenére, hogy első megközelítésre elbűvölte egy remekmű. Nemcsak az irodalmi szövegek esetében van ez így: mérhetetlenül több a kötelezően elsajátítandó, megjegyzendő, visszamondandó, majd elfelejtendő információ- és feladatmennyiség, mint amennyit jókedvvel, derűsen és kíváncsian be tudna fogadni a diák. Így szép csendben köddé válik a művészethez vezető út szabadsága, ahogy annyi kulcsfontosságú tényezőnek nyoma vész az oktatás folyamatában.
De térjünk vissza Arany Jánoshoz. Ma kétszáz éve született Nagyszalontán a költőóriás, a magyar nyelv egyik legavatottabb ismerője. A Toldi még életében kötelező iskolai olvasmány lett, visszaemlékezések szerint amikor az idős Arany ezt megtudta, felsóhajtott: „Úristen, ezentúl magyar ember nem fogja élvezettel olvasni!\".
Hát hogy is ne tudta volna pontosan a szavak nagy varázslója, mi az, ami megölheti a varázslatot.
Sikerült elérni, hogy igencsak nagyot szóljon a soros magyar EU-elnökség első hete, Orbán Viktor Kijevtől Moszkván és Pekingen keresztül Washingtonig tartó körútja és a Patrióták Európáért EP-frakció megalakítása azóta is vezető téma a világsajtóban.
Szappanoperához hasonlít a romániai politikai osztály viszonyulása a túlszaporodott medveállományhoz. Miközben a környezetvédők bagatellizálják a problémát, újabb és újabb emberáldozatok jelzik, hogy a vadgazdálkodást kivették a szakemberek kezéből.
Egy korábbi, a 2018-as világbajnoki döntő után megszülető írásomban feltettem az első látásra ügyefogyottnak tűnő kérdést: Kik nyerték meg a focivébét?
A közmondásból ismert helyzetbe hozta magát Macrel Ciolacu miniszterelnök az elnökválasztás időpontjáról kezdeményezett egyeztetéssel: megásta a vermet a koalíciós partner liberálisoknak, majd ezt követően határozott, peckes léptekkel belegyalogolt.
Nem fogjuk túlélni ezt a ,,zöld őrületet” – fakadt ki idén tavasszal egy francia traktoros tüntető Párizs külvárosában, amikor az újságírók arról faggatták, mi a gazdákra leselkedő legnagyobb veszély.
Mint általában oly sokszor, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló diákok román nyelv és irodalomból írt érettségi dolgozatainak javítása körüli mizéria közepette sem könnyű rámutatni a felelősökre, viszont azért mégsem annyira bonyolult a képlet.
Azért a fene gondolta volna, hogy az előző foci Eb-hez képest – legalábbis a hivatalos „könyvelésben” rögzített eredmény szerint – jobb magyar szereplés után keserű szájízzel marad az ember Szoboszlaiék kontinensbajnoki kalandjának vége után.
Rájár a rúd a romániai szakoktatásra. A közbeszédben gyakran elhangzó szakmunkásképzés szükségessége olcsó szlogenné vált, mert a tanügy mostohagyerekeként kezelik, ahova a ,,megbélyegzett” gyerekek kerülnek.
Aki csak egy kicsit is tisztában van az erőviszonyokkal, az mindvégig tudhatta, hogy Klaus Iohannis román elnöknek természetesen fikarcnyi esélye sincs arra, hogy megszerezze a NATO főtitkári tisztségét.
Ha már annyira divatos manapság, akkor én is coming outolok egyet annak apropóján, hogy Németországban zajlik a most kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság: az 1990-es labdarúgó-világbajnokság óta hosszú évtizedekig a németeknek szurkoltam.
szóljon hozzá!