Sokszor szabadságukat is együtt töltötték a krónikások
Fotó: Krónika
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Kisiskolás koromban találkoztam először a Krónika napilappal, amikor egyik napról a másikra reggelente a Bihari Napló mellett ez az újság is megjelent a postaládában.
2022. december 31., 19:092022. december 31., 19:09
Azután csak ez. Furcsa volt, hogy nagyváradiként miért nem a helyi lapra fizetünk elő, de örültem is neki, hiszen a sporthírek – akkor jellemzően csak ez érdekelt – sokkal részletesebben és érdekesebben voltak megírva, mint amihez addig hozzászoktam. Később persze bekötötték az internetet, felfedeztem mindenféle sportoldalt és blogot, így a nyomtatott újságolvasást teljesen mellőztem. A kolozsvári egyetemi évek alatt kerültem ismét kapcsolatba a Krónikával: már az alapképzés első évében megtudtam, hol van a szerkesztőség, a sarki cigiárusnál is láttam olykor a lapot, de még szemináriumi tevékenységek során is előkerült példaként (és fizikailag is) a napilap. Pedig földrajzot végeztem, így egy kicsit konfúz volt a helyzet, hogy mi köze Erdély egyetlen magyar nyelvű napilapjának a lejtőszámításhoz és a lemeztektonikai folyamatokhoz.
Ami megkerülhetetlen volt – és marad is – akkor, amikor hírszolgáltatásról, publicisztikáról vagy éppen szakelemzésekről beszélgetünk Erdélyben magyar nyelven.
Nem titok, hogy mindig is vonzott a média, főként az újságírás világa. Amikor reklámértékesítőként a Krónikához kerültem, egyértelmű célom volt, hogy minél hamarabb szerkesztőségi taggá váljak. Ez végül sosem sikerült – amit visszagondolva oly’ nagyon nem is bánok –, de olykor mégis megadatott a lehetőség, hogy cikkeket írjak a Krónikába. Ez pedig kiemelt helyet fog kapni mindig is az önéletrajzomban, amire legalább olyan büszke leszek, mint bármelyik befejezett iskolámra.
Most utoljára van arra lehetőségem, hogy a Krónika publikálja az írásomat. És sajnos nemcsak az én hobbiból megírt cikkeimet, hanem a vérbeli profikét is. Mindezt emberileg és szakmailag rettentően sajnálom, de gazdaságilag akarva-akaratlan muszáj elfogadnom és megértenem. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Krónika szellemisége nem vész el, már csak azért sem, mert az online változatát szakszerűen építették fel, és már most is erős lábakon áll. Még ha nem is lesz nyomdaillatú, de igazi krónikás marad. Ami egy cseppet az enyém is lesz, mindörökké.
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
Kialakult az év végi romániai államfőválasztás részvevőinek mezőnye, immár tudjuk, hogy a parlamenti pártok kit küldenek harcba a Cotroceni-palotáért, illetve kik indulnak kisebb alakulatok színeiben vagy függetlenként.
Az Alkotmány 3. cikkelye szerint Románia területe elidegeníthetetlen, ezért is kelt rendszerint közfelháborodást szerte az országban ha valaki – nyilván magyar ember – azt meri mondani, hogy Székelyföld nem Románia.
Immár kijelenthető: Donald Trump egyszerre hihetetlenül szerencsés és hihetetlenül peches ember.
Európa forrong a migránsáradat miatt. Nem csak az éppen lecsengett nagy-britanniai tömegtüntetések jelzik, hogy a hatóságoknak sürgősen lépniük kell, hanem az Európai Unió területén egyre sűrűbben bevezetett határellenőrzés is ezt mutatja.
szóljon hozzá!