A gazdasági miniszter szerint nem igaz, hogy a parajdi katasztrófa veszélye kiszámíthatatlan volt
Fotó: László Ildikó
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
2025. augusztus 21., 21:232025. augusztus 21., 21:23
A gazdasági miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a részvényesek közgyűlését összehívták, ennek ellenére a testület nem ült össze megállapítani, hogy a parajdi bányakatasztrófa miatt a Salromot veszteség érte, ami a törvényeknek megfelelően maga után vonja az igazgatótanácsi tagok menesztését. Radu Miruță szerint a részvényesek törvénytelenül tagadták meg a közgyűlés megtartását, ezért a minisztérium a bírósághoz fordult.
Radu Miruță július 3-án jelentette be, hogy a parajdi bányakatasztrófa miatt kéri a Salrom részvényeseinek a közgyűlését, vonja vissza az igazgatótanács tagjainak mandátumát, és vonja őket felelősségre károkozásért. A miniszter hangsúlyozta: nem igaz, hogy a katasztrófa veszélye kiszámíthatatlan, előre nem látható volt. Szerinte 2006-ból voltak hivatalos információk erre vonatkozóan, és számos szakvélemény, tanulmány is figyelmeztetett a veszélyre, amit az illetékesek figyelmen kívül hagytak. „Ezeket a hivatalos információkat semmibe vették, a veszélyt semmibe vették” – fogalmazott a miniszter.
Pályázatot írtak ki, hogy szakértők mondják meg, hol lehetne új kitermelést indítani Parajdon – közölte Radu Miruță, a gazdasági miniszter szerdán.
Mint mondta, az említett információkat a Salrom, a román vízügyi igazgatóság, az ásványi erőforrások országos ügynöksége (ANRM) is ismerte, és a gazdasági tárca is felelős, mivel a bányavállalat hozzá tartozik. Úgy fogalmazott, hogy a bányakatasztrófa a román állam tehetetlenségét mutatja: az illetékes intézmények „addig hárították a felelősséget, amíg a természetnek már nem volt türelme”.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába május végén zúdult be a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bányát. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
szóljon hozzá!