Páva Adorján
2020. június 08., 09:052020. június 08., 09:05
2020. június 08., 10:172020. június 08., 10:17
Klaus Iohannis államfő ne várjon köszönetet azért, mert alkotmányossági óvást emelt pénteken a trianoni békeszerződés évfordulóját román ünnepnappá nyilvánító törvény ellen.
A bukaresti parlament nagyágyúi se számítsanak piros-fehér-zöld tömjénfüstfelhőre azért, mert május végén, a nagy magyarellenes szavazáshullám közepette, meglepetésre elhalasztották a képviselőházban annak a törvénytervezetnek a vitáját, amely szerint a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét. No meg azt sem érdemes túlértékelni, hogy hétvégén elhatárolódott a belügyminiszter a csendőrség azon javaslatától, miszerint be kell tiltani többek között az olyan nyilvános rendezvényeket, amelyek az ország és a nemzet befeketítésére törekszenek, támadják a román állam nemzeti, szuverén és független, egységes és oszthatatlan jellegét, területi szeparatizmusra bujtanak fel – azaz például az autonómiatüntetéseket. Nem, nem és nem, mert Klaus Iohannis április 29-ei, Erdély „kiárusításáról” tett nyilatkozata történelmi sértés, amely azonos súlycsoportban edződött hozzáállást, válaszlépéseket kíván.
Nem tudjuk, hogy az államfő – aki a 2014-es elnökválasztás kampányában még kreténségnek, más évszázadból előrángatott, ártalmas, PRM-es emberek által szavazatszerzésre használt hamis témának nevezte az Erdély elszakításával történő riogatást – és stábja mennyit dolgozott az ominózus nyilatkozat előkészítésén. Viszont mi úgymond szerencsésebbek vagyunk, hiszen bőven van időnk. Száz év alatt rengeteget tanultunk, és – nem érheti szó a ház elejét: – az elmúlt harminc évben türelmesen esélyt adtunk a Bukarestben fabrikált demokráciának arra, hogy elfogadjon, megértsen, megbízható partnerként kezeljen. Azonban, mit ad Isten, micsoda román államférfiak: egy szintén kisebbségi, szász származású államfő és egy szinte félig magyar kormányfő hatalomgyakorlása idején ki kell mondanunk: ebből elég.
Mert Bukarest – legyen szó a Cotroceni- vagy a Victoria-palota, a parlament épületének lakóiról – folyamatosan, szemrebbenés nélkül hazudik, hazudnak. Nemcsak nekünk vagy rólunk, de az elmúlt időszak legégbekiáltóbb lódításának is szereplői vagyunk. Mert ha ma, 2020-ban bárki is elhiszi, hogy egy román parlamenti párt a magyaroknak adná a bő háromnegyed részben románok által lakott Erdélyt, az egyszerűen nem normális. Ha pedig egyszerűen nem normális emberek irányítják ezt az országot – mint ahogy már számtalanszor bebizonyosodott –, akkor egész egyszerűen hátat kell fordítani nekik. Igen, ott kell lenni, de nem így, többségbiztosító pofozógépként, királycsináló céltáblaként. Fel kell venni a kesztyűt, és buktatni kell. Destabilizálni, összeugrasztani. Hogy érezzék a súlyát. Mert ezek nem normálisak: harminc év alatt bebizonyosodott, egyik sem érdemli meg az adott szót, a kitartó támogatást. De ami még ennél is fontosabb: normális partnereket kell keresni. Azok pedig nem a Dâmbovița-parti bársonyszékek között rejtőznek.
Láttuk, tudjuk, hogy Iohannis példátlan kirohanása és az azt követő magyarellenes túllicitálás, haddelhadd megmutatta, kik azok a román közszereplők, véleményformálók, akik normálisan gondolkodnak, és megbotránkoztak, elítélték azt, amit láttak. És akkor a mindennapjainkra jóval nagyobb hatással lévő normális hétköznapi emberekről, szomszédokról, munkatársakról, barátokról, családtagokról még nem is beszéltünk.
El kell hinnünk, hogy ők is sokan vannak. Csak fel kell adnunk azt az egyoldalú megközelítést, hogy értsenek meg minket és kész, fogadják el, amit akarunk, punktum. Bizony, nekünk is másképpen kell fogalmaznunk. Nekünk is még sokat kell tanulnunk: meg kell értenünk a bukaresti abnormalitástól megcsömörölt többségiek gondolkodásmódját, fájdalmait. Hogy végre egy nyelvet beszéljünk.
És akkor baráti beszélgetések során elkezdhetünk dumálni, vitatkozni, lehetőségeket felvázolni román barátainkkal Erdély autonómiájáról. Ami előbb-utóbb közös álma lehet az érmelléki, a kolozsvári, a székelyföldi, a szórványban élő magyarnak ugyanúgy, mint a román szomszédnak, munkatársnak, barátnak, családtagnak. Aztán majd, valamikor, helyi szinten elkezdődhet a politikai szervezkedés. Hogy – tegyük fel – egy hosszan elhúzódó, botrányos baloldali kormányzás, erős ellenzéki önkormányzati irányítással társulva kialakítsa azt a kritikus erdélyi tömeget, amelynek tényleg elege lesz. És nem száz év múlva, nem bizony.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Rostás Szabolcs
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
Balogh Levente
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Balogh Levente
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
2 hozzászólás