JEGYZET – A kiskapu: sok más hasonlóval együtt egy olyan, halottaiból föltámadott történet, amiről közel negyedszázada azt hittük, örökre sikerült elföldelni.
2014. július 08., 20:152014. július 08., 20:15
De nem, ezt sem. Pedig sok mostani bajunk vezethető viszsza rá, de ha képtelenség kiverni a fejekből… Akik felnőttként éltünk kilencven előtt, tudjuk, mennyire bosszantó volt a nagy, hivalkodó hivatalok zárt főkapuja helyett ügyintézés végett nekikezdeni megkeresni valahol az épület mögötti mellékutcákban azt a bizonyos kiskaput, hisz ezeket a városi és megyei intézményeket a vatikáni főoltárnál sokkal nehezebben lehetett megközelíteni, az említett szentély ugyanis a főhajón át elérhető, emezeknek a főkapuja viszont kizárólag a „megszentelt” főelvtársak előtt nyíltak, nyílhattak meg.
A kilencven eleji össznépi mámorban aztán – bizonyosan ezt is országos szinten – megnyitották a kapukat. A nálunk megszokott gyors áteséssel a ló másik oldalára: akinek a néhány nappal azelőtt még teljes gőzzel üzemelő kiskapu közeli irodában lett volna dolga, az sem mehetett be hátul, csakis a főbejáraton, ezúttal is jó nagyot kerülve ahhoz, hogy intézhesse az intéznivalóit.
De örültünk: végre-valahára! És gyorsan meg is szoktuk, hogy egyszerű halandóként is koptathatjuk az addig szigorúan tilos lépcsőket. Igen ám, csakhogy a jó volt, amikor rossz volt nosztalgia nemcsak az egyszerű népi koponyákban, de az országot vezető főfejekben is szárba szökkent, első ötletek között talán épp a kiskapuk újranyitása, azaz a főbejáratok lezárása szerepelt. A közelünkben álló, százvalahány éve a Szent László Szabadkőműves Páholynak emelt épületben máris működik.
Az én gyerekkoromban hosszú időn át óvoda volt, majd a különböző szolgáltatásokat egybeölelő megyei vállalat székhelye: akkor vágtak rést az oldalkerítésen, összetákoltak egy bódét, és kinevezték kiskapunak. 90 után a vámparancsnokság vette birtokba, járkáltak is vígan a főbejáraton alkalmazottak és ügyfelek, a levitézlett kapusfülkében csak a biztonsági őrök dohányoztak, majd ők sem. Az épület akkor árvult el, s árválkodott is egy ideig, amikor a fővámhatóság Kolozsvárra költözött.
Pár napja megpezsdült körülötte az élet, felkerült a fináncok cégére, kinyílt a lepukkant bódé, és lelakatolt lánccal zárták be a járdától a főbejárathoz vezető kaput. Micsoda szerencse, hogy nem telt hiába ez a negyedszázad: maradtak elvtársak, akik még emlékeznek a régi „szép” szokásokra!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!