Nem félnek a Tusványos-szervezők

Nem félnek a Tusványos-szervezők

"Băsescu ezúttal azt a rendezvényt igyekezett "megtagadni", amelyen ő maga is örömmel részt vett nem is egyszer" – jelentette ki Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, a Tusványos korábbi főszervezője.

2013. július 28., vasárnap

“Erős anyaország nélkül nincs erős nemzet”

A világban szétszóródva élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, szombaton.

“Erős anyaország nélkül nincs erős nemzet”
2013. július 28., vasárnap

Belehajtottak Orbán Viktor konvojába

Balesetezett a tusnádfürdői szabadegyetem fele az Orbán Viktor miniszterelnököt kísérő konvoj egyik autója Kelementelke és Gyulakuta között.

Belehajtottak Orbán Viktor konvojába
Belehajtottak Orbán Viktor konvojába
2013. július 28., vasárnap

Belehajtottak Orbán Viktor konvojába

2013. július 28., vasárnap

Könnyítenék a magyarországi anyakönyvezést

Eddig több mint 484 ezer honosítási kérelem érkezett be, a beadványok több mint kétharmadát erdélyi vagy Erdélyből elszármazott magyarok nyújtották be.

Könnyítenék a magyarországi anyakönyvezést
2013. július 28., vasárnap

Augusztus elsejétől indul a külhoni magyarok választási regisztrációja

Augusztus 1-jétől indul az állampolgárságot szerző külhoni magyarok választási regisztrációja levélben és november 1-jétől online – közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője Tusnádfürdőn.

Augusztus elsejétől indul a külhoni magyarok választási regisztrációja
2013. július 28., vasárnap

Ráfizetős Verespatak-projekt

Az Európai Unió vízvédelmet és vízgazdálkodást szolgáló irányelvei miatt a Verespatakon tervezett aranybánya megnyitása, üzemeltetése nem lenne kifizetődő – mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

Ráfizetős Verespatak-projekt
Ráfizetős Verespatak-projekt
2013. július 28., vasárnap

Ráfizetős Verespatak-projekt

2013. július 28., vasárnap

Orbán együttműködést sürgetett Tusványoson

Elsősorban a romániai magyar közösséget érintő legfontosabb kihívásokról, nemzetpolitikai kérdésekről egyeztetett Orbán Viktor az RMDSZ, az EMNP és az MPP vezetőivel Tusnádfürdőn, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alkalmával.

Orbán együttműködést sürgetett Tusványoson
2013. július 25., csütörtök

Az EU nem cél, hanem eszköz

Elsősorban az Európai Uniót bírálták azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet a 2014-es európai parlamenti, illetve magyarországi választásokról szerveztek csütörtökön a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.

Az EU nem cél, hanem eszköz
Az EU nem cél, hanem eszköz
2013. július 25., csütörtök

Az EU nem cél, hanem eszköz

2013. július 25., csütörtök

Riadólánc követi a magyarságot ért jogsértéseket

A fiatalok közéleti szerepvállalásáról és annak lehetséges növeléséről volt szó csütörtökön a tusnádfürdői szabadegyetemen a magyar ifjúságpolitikáról rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

Riadólánc követi a magyarságot ért jogsértéseket
2013. július 25., csütörtök

Bojkottálják az RMDSZ vezetői a tusnádfürdői előadásokat

Az RMDSZ csúcspolitikusai úgy döntöttek, nem vesznek részt a tusnádfürdői szabadegyetem hivatalos programjaiban, mert Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét nem hívták meg a diáktáborba.

Bojkottálják az RMDSZ vezetői a tusnádfürdői előadásokat
2013. július 25., csütörtök

Össztánc az Olt mellett

Legalább tízezren követték a Budapest Bár és a Csík Zenekar fellépését a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.

Össztánc az Olt mellett
Össztánc az Olt mellett
2013. július 25., csütörtök

Össztánc az Olt mellett

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2013. július 25., csütörtök

Bukarest kitámadta a Tusványost

A magyarság természetes joga, hogy nemzetrészei megmaradásának legfontosabb teendőiről tanácskozzék – reagált Semjén Zsolt a román külügyminisztériumnak a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor nyitónapján elhangzott kijelentéseket bíráló közleményére.

Bukarest kitámadta a Tusványost
Bukarest kitámadta a Tusványost
2013. július 25., csütörtök

Bukarest kitámadta a Tusványost

2013. július 24., szerda

A cselekvés 24. órájában az autonómiaküzdelem

Ha a kisebbségi jogokat törvény nem tiltja, jogállamban nem ütközhet semmiféle akadályba az érvényesülésük – jelentette ki szerdán Németh Zsolt a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitóján.

A cselekvés 24. órájában az autonómiaküzdelem
2013. július 24., szerda

Elkobzott értékek nyomában

A romániai és a magyarországi viszonyokat hasonlította össze a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szerdán az egyházi levéltárak, műkincsek visszaszolgáltatása tárgyában rendezett panelbeszélgetés.

Elkobzott értékek nyomában
Elkobzott értékek nyomában
2013. július 24., szerda

Elkobzott értékek nyomában

2013. július 24., szerda

Autonómialabirintus

Erdély történelmi esélye elnevezéssel nyitották meg szerdán a Tusványoson a Bálványos Intézet és az IJ Kommunikációs Kft. közös projektjét, az infografikai megoldásokkal megvalósított labirintust.

Autonómialabirintus
Autonómialabirintus
2013. július 24., szerda

Autonómialabirintus

2013. július 24., szerda

Nemzetköziesíteni kell a régióátalakítás ügyét

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a romániai régióátszervezésről szóló pódiumbeszélgetés magyar, román és olasz előadói úgy vélték, az erdélyi magyarság többek között a probléma nemzetköziesítésével érheti el, hogy ne csorbuljanak érdekei.

Nemzetköziesíteni kell a régióátalakítás ügyét
2012. május 14., hétfő

Ponta ligája

Noha egy héttel ezelőtti parlamenti beiktatásakor Victor Ponta újfent azt hangoztatta, hogy kormánya lesz a legtisztességesebb és legtörvénytisztelőbb a rendszerváltás óta fungáló kabinetek sorában, a tények és a tettek máris arra intenek: jó lesz mindennek az ellenkezőjére felkészülni.
 Ponta ligája
 Ponta ligája
2012. május 14., hétfő

Ponta ligája

2009. július 20., hétfő

Hangos búcsú a Tusványostól

Péterfy Bori és a Love Band pörgős koncertjével zárult szombaton este a 20. jubileumi Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A koncerteken és előadásokon kívül számos más kikapcsolódási lehetőség is várta az érdeklődőket.
Hangos búcsú  a Tusványostól
Hangos búcsú  a Tusványostól
2009. július 20., hétfő

Hangos búcsú a Tusványostól