Ponta ligája

Noha egy héttel ezelőtti parlamenti beiktatásakor Victor Ponta újfent azt hangoztatta, hogy kormánya lesz a legtisztességesebb és legtörvénytisztelőbb a rendszerváltás óta fungáló kabinetek sorában, a tények és a tettek máris arra intenek: jó lesz mindennek az ellenkezőjére felkészülni.

Rostás Szabolcs

2012. május 14., 09:252012. május 14., 09:25

 A tisztesség tesztjét a balliberális hatalom még azelőtt elbukta, hogy május 7-én a törvényhozás szavazásra bocsátotta volna a kabinet összetételét, amelyből éppen összeférhetetlenség miatt kellett kicserélni két miniszterjelöltet.

Arról nem beszélve, hogy az oktatási tárca élére került Ioan Mang napnál is világosabb plágiumbotránya miatt immár a világ is az új bukaresti kormányon röhög, és nem tudja hová tenni, miként lehet valakiből tanügyminiszter, aki úgy másol külföldi kutatók munkájából, hogy el sem olvassa azokat – mert ha megteszi, rájön, hogy tévesek.

Viszont a román szociáldemokraták a jelek szerint úgy viszonyulnak Mang plágiumügyéhez, mint magyar elvtársaik a Gyurcsányéhoz: tagadnak, cáfolnak, és politikai lejáratásra hivatkoznak. (Bezzeg Schmitt Pál esetében az exkormányfő követelte elsőként az elnök lemondását.) De hiába tetszeleg a Ponta-kabinet a törvény őrének szerepében is, amikor a marosvásárhelyi magyar egyetemi kar ügyében egyszerűen fitytyet hány a tanügyi törvény előírásaira, és akadályozza szisztematikusan a magyar kar létrehozását. És a sor még folytatható a választási rendszernek közvetlenül az őszi parlamenti megmérettetés előtt történő felforgatásával, a kisebbségi törvény kiüresítésével vagy az önkormányzatoknak kiutalt kormánypénzek visszahívásával.

A magyar kormány nem véletlenül fejezte ki aggodalmát az elmúlt időszak romániai fejleményei, az erdélyi magyarság szerzett jogainak visszavonását célzó törekvések kapcsán. Hiszen amit eddig produkált a balliberális hatalom, az nem más, mint politikai bosszú, a magyarok elleni, övön aluli ütések sorozata, a törvények kijátszása vagy sajátos értelmezése.

Hozzáállásával az új kormány máris kísértetiesen hasonlít a román labdarúgóligához, amely a két élvonalbeli kolozsvári futballcsapat félbeszakadt mérkőzése esetében szabályzatát és a sportszerűség íratlan szabályait egyaránt áthágva egyforma büntetéssel sújtotta a vétkest és az ártatlant. Számtalan övön aluli ütést kell elszenvedjen még Románia, ha november után is Ponta ligájában kell „fociznia”.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei