Váratlan karácsonyi dallal lepte meg a Bagossy Brothers Company a közönséget

•  Fotó: A Bagossy Brothers Company gyűjteményéből

Fotó: A Bagossy Brothers Company gyűjteményéből

Váratlan karácsonyi dallal lepték meg a közönséget a Bagossy Brothers Company tagjai. Az Égnek a fények című szerzemény szülővárosukban, Gyergyószentmiklóson debütált, ahol hagyomány, hogy adventi vasárnapokon zenekarok tolmácsolják a karácsonyhoz kapcsolódó gondolatokat.

Krónika

2022. december 16., 16:072022. december 16., 16:07

A karácsonyi dal ötlete – amelyet Ligerti György, az együttes producere kezdeményezett – a Bagossy Brothers Company tagjait is meglepetésszerűen érte, elmondásuk szerint ugyanis egy hete még elképzelni sem tudták volna, hogy egy hasonló dal fog megszületni. „Belépett a stúdióba a producerünk, Ligeti Gyuri és azt mondta, hogy erre a dalra most van szükség, most kell megszületnie. Hazamentem, és másnapra elkészült az Égnek a fények című szerzemény. Meghangszereltük és rögzítettük, ahogy Zsombi a Szent Miklós templomban feljátssza az orgonabetétet, majd elkészült a végleges felvétel” – osztotta meg Bagossy Norbert a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Ezt követően az alkotók felkeresték a What’s in the Box Productions-t, amely videóra vette, amint az együttes először adja elő a dalt Gyergyószentmiklós főterén, advent harmadik vasárnapján.

•  Fotó: A Bagossy Brothers Company gyűjteményéből Galéria

Fotó: A Bagossy Brothers Company gyűjteményéből

„Mindig is közel állt hozzánk a karácsonyi időszak és boldog vagyok, hogy adni tudunk az embereknek egy kis melegséget, talán pont akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá. Áldást, békességet” – tette hozzá az énekes.

A tájékoztatásból továbbá kiderül, hogy a Bagossy Brothers Company jelenleg a jövő év elején megjelenő, ötödik lemezén dolgozik. A zenekar számára 2023 jelentős év lesz, hiszen tizedik születésnapjukat ünneplik. A jubileumi koncerten, március 11-én az MVM DOME-ban olyan produkciót szeretnének a színpadra állítani, ami számukra is kihívás lesz, a közönség pedig már a koncerthelyszínre belépve érezni fogja, a legjobb helyre jött. A térben három színpad lesz elhelyezve, a zenekar pedig a teljes helyszínt bejátssza majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait