Újabb ufóaktákat hoztak nyilvánosságra

Több mint hatezer oldalnyi, eddig titkosan kezelt ufóaktát hozott nyilvánosságra a brit védelmi minisztérium. Az 1994 és 2000 között keletkezett iratok több száz azonosítatlan repülő objektum észleléséről tartalmaznak különböző beszámolókat.

2010. február 19., 11:172010. február 19., 11:17

Az ufóleírások között szerepel egy londoni rendőr 1999. március 10-i bejelentése, amely szerint a Chelsea angol labdarúgóklub Stamford Bridge-i stadionja fölött lebegett hangtalanul egy sárga négyzet, majd rombusz alakúvá formálódó tárgy.

A védelmi minisztérium a brit nemzeti archívummal együttműködve hároméves program keretében hozza nyilvánosságra és tölti fel az internetre az ilyen és ehhez hasonló szokatlan megfigyelésekről készült jelentéseket.

Szakértők szerint a közzétett dokumentumok jól mutatják, hogy miként változtak az ufóleírások az utóbbi fél évszázadban a közönségsikert arató kultúrtermékek, például a kedvelt X-akták tévésorozat hatására. Az 1940–50-es években általában még kerek, csészealj formájú tárgyakról számoltak be, az utóbbi időben azonban a háromszögletű, sarkaiknál világító fekete tárgyak lettek gyakoribbak a „megfigyeléseknél”.

David Clarke ufószakértő magyarázata szerint az ötvenes években a legnagyobb technikai ugrásnak azt gondolták, hogy egy kerek repülő egyszer majd képes lesz függőlegesen felszállni, és pontosan ez volt az az időszak, amikor az emberek „repülő csészealjakat” kezdtek el látni – olvasható a The Daily Telegraph (http://www.telegraph.co.uk) on-line kiadásában.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait
2025. június 10., kedd

Szerencsésnek bizonyult a 13-as szám a Jazz in the Park történetében

Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.

Szerencsésnek bizonyult a 13-as szám a Jazz in the Park történetében