Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Egy tíz éve indult klinikai vizsgálatsorozat eredményét ismertette sikerrel a Semmelweis Egyetem (SE) egy tudományos kongresszuson – mondta Merkely Béla, az intézmény rektora az M1 csatornán szerdán.
2023. augusztus 30., 23:092023. augusztus 30., 23:09
Merkely Béla beszámolt arról, a vizsgálatok bizonyították: egyes pacemakeres betegeknél egy újabb elektróda beültetése jelentősen növeli a szív erejét. Az új elektróda segíti „újraszinkronizálni” a szívet, így az a funkcióját az eddig látott legnagyobb mértékben képes javítani – ismertette.
hiszen a világon nagyjából egymillió ember kap pacemakert, és 30 százalékuknál jelentkezik szívelégtelenség, számukra jelenthet megoldást az új eljárás. Hozzátette:
A vizsgálatsorozatot és annak eredményét a hétvégén, az Európai Kardiológiai Társaság (European Society of Cardiology) Amszterdamban rendezett kongresszusán ismertették – tette hozzá Merkely Béla.
A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a rektor kiemelte,
Merkely Béla elmondta, büszke arra, hogy a Semmelweis Egyetem egy ilyen komoly, az egész világot megmozgató vizsgálatot „kicsi pénzből”, ténylegesen magas színvonalon tudott megszervezni és végigvinni.
Az eredmények bemutatásával egy időben a részletes adatokat a világ legjelentősebb kardiológiai tudományos szakfolyóiratában, a European Heart Journalban is publikálták – mondta el az SE rektora.
Románia messzemenően nem fordít elegendő pénzt és figyelmet a szívbetegségek másodlagos megelőzésére – derül ki az európai raportőri csoport jelentéséből. Az eredményt a magas elhalálozási rátából lehet a leginkább lemérni.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!