Trónváltás Amszterdamban – Vilmos Sándor király az új holland uralkodó


Vilmos Sándor, a kedden beiktatott új holland király az amszterdami Újtemplomban - a Nieuwe Kerkben -, uralkodói palástot öltve, letette az államfői esküt, és ezzel teljessé vált a holland trónváltás hivatalos eseménysorozata.

 

Hírösszefoglaló

2013. május 01., 15:592013. május 01., 15:59

 

A király arra tett esküt, hogy az alkotmány előírásait megtartja, Hollandia függetlenségét megvédelmezi, a közjó előmozdítására fog törekedni, és hivatalát lelkiismeretesen fogja ellátni. Az eddigi uralkodó, Vilmos Sándor anyja, a 75 esztendős Beatrix előzőleg aláírta azt az okmányt, amellyel 33 évi uralkodás után lemondott a trónról fia, Vilmos Sándor javára, és a 46 éves trónörökös ezzel automatikusan Hollandia új uralkodójává vált. Az uralkodói tisztség kedd délelőtti ünnepélyes átvételét követően azonban csak délután lett alkotmányjogi értelemben is a holland állam feje, annak nyomán, hogy letette az államfői esküt. Az Újtemplomban tartott eskütételi ceremóniára több mint kétezer vendéget hívtak meg. Jelen voltak a holland politikai élet vezetői és a világ számos uralkodóházának tagjai, köztük Károly brit trónörökös és felesége, Camilla, valamint II. Albert monacói herceg. Beatrix lemondó nyilatkozatának aláírási ceremóniája a Dam téren álló királyi palotában zajlott le.

Az új király hitvesével, az argentínai születésű Máxima hercegnővel és a trónról leköszönt édesanyjával együtt ezután megjelent a palota erkélyén, és üdvözölte a lelkendező tömeget. Vilmos Sándor, mint fogalmazott, \"a holland nép nevében\" köszönetet mondott anyjának az elmúlt évtizedekért. Később Máxima mellett a 9 éves Catharina-Amalia, az új holland királyi pár legidősebb gyermeke - a trón következő várományosa -, valamint Catharina-Amalia két húga, a 7 esztendős Alexia és a 6 éves Ariane hercegkisasszony is kiment az erkélyre, és onnan integetett. A tér zsúfolásig megtelt. Az emberek nagy része az uralkodóház narancssárga színébe öltözött, ilyen színű, külön erre az alkalomra készített és árusított, korona formájú fejfedőt viselt, vagy narancsszínű zászlókat lengetett, illetve léggömböket emelt a magasba. Magán a Dam téren - mondták illetékesek - csak 25 ezer ember fér el, ám a számítások szerint mintegy 800 ezren érkeztek Amszterdamba a királyi beiktatási ünnepségre. Szerte a városban hatalmas kivetítőket állítottak fel, amelyek segítségével figyelemmel lehetett kísérni az összesen 14 órás eseménysorozat részleteit.

Az uralkodóváltást megelőző este Beatrix - aki a trónról történt lemondása után hercegnői címet visel - díszvacsorát adott a nemrég felújított Rijksmuseumban. A díszvacsorán számos külföldi uralkodóház képviselője, köztük több európai trónörökös is jelen volt. A holland nemzethez intézett királynői búcsúüzenetet - amelyben Beatrix megköszönte a támogatást, és fia uralkodói felkészültségét hangoztatta - egyenes adásban közvetítették a tv- és rádióállomások. A holland uralkodó közjogi szerepe csupán ceremoniális jellegű: egy évvel ezelőtt a parlament ezt a korábbinál is szűkebbre szabta, amikor előírta, hogy az uralkodót nem vonják be a kormányalakítási folyamatba, hanem csupán utólag tájékoztatják annak kimeneteléről. Vilmos Sándor személyében 123 év után először lépett férfi a holland trónra: az eddigi utolsó király, III. Vilmos 1890-ben hunyt el. Az újtemplomi eskütételi ceremóniát \"Éljen a király!\" és háromszoros \"Hurrá!\" kiáltással zárták. A rendezvény végeztével a hivatalos program lezárult, és a főszerepet átvette az önfeledt vigasságok, utcai mulatságok sorozata, szerte Amszterdamban és szerte Hollandiában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén