Fotó: MTI
2011. február 22., 11:112011. február 22., 11:11
Kolozsváron február 24-én a Bulgakov kávézóban kétórás koncerttel várja a rajongókat a Takáts Tamás Dirty Blues Band. Marosvásárhelyen a Zanza Café and Lounge ad otthont a rendezvénynek február 25-én, míg 26-án Szászrégenbe, a Crinul Pubba várják a rajongókat. Székelyudvarhelyen is fellép a Karthago egykori tagja, a koncertek 21 órától kezdődnek, a jegy 15 lejbe kerül.
Takáts Tamás 1977 óta hivatásos zenész. Korai zenekara a Fáraó, a Teneagger és a Forma 1 volt, 1979-ben vált a Karthago együttes tagjává, ezzel a zenekarral készítette első lemezfelvételét. A csapat 1985-ben feloszlott, bár később többször újra összeállt egy-egy közös koncert erejéig. Ezután az egy nagylemezt megért Senator tagja lett, majd évekig az East együttes énekeseként működött. Számos alkalmi, tematikus lemezen és koncerten működött közre, emlékkoncerteken vett részt.
2002-től tagja volt a John Lennon Emlékzenekarnak. 1990 elején Gál Gáborral, a Karthago egykori technikusával megalakította a Takáts Tamás Dirty Blues Bandet. Eleinte ketten léptek fel, Takáts énekelt és szájharmonikán játszott, Gál pedig gitározott. Az eredetileg hobbizenekarnak indult csapat hamarosan nagy népszerűségre tett szert, a számos zenésszel bővült – az első években különösen gyakoriak voltak a tagcserék. A zenekar első lemezét 1991-ben még magánkiadásban, kazettán jelentette meg.
Az 1990-es években néhány évente jelentkeztek új anyaggal, 2000-ben pedig egy válogatásalbum látott napvilágot. A The Rolling Stones 1995-ös magyarországi fellépése alkalmával a Dirty Blues Bandet választotta előzenekarának. A zenekar 2000. június 17-én a Petőfi Csarnokban adott koncerttel ünnepelte tízéves fennállását. Folyamatosan koncertezik az országban, rendszeres fellépője zenei fesztiváloknak, többek között a Sziget Fesztiválnak is.
Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.
Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.
Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.