Fotó: Facebook/Thurzó Zoltán - concert pianist, zongoraművész
„Megvan a Guinness-világrekord! Most már csak haza kell érnem, és hitelesíttetnem az új eredményt Londonban” – jelentette be a Facebook-oldalán romániai idő szerint kedd hajnalban közzétett bejegyzésében Thurzó Zoltán nagyváradi zongorista, aki azzal a céllal érkezett a Himalája hegység legmagasabb hegyére, a Mount Everestre, azaz a Csomolungmára, hogy bekerüljön a Guinness-rekordok könyvébe a világ legmagasabban bemutatott zongorajátéka kategóriájában.
2022. június 14., 07:542022. június 14., 07:54
Thurzó Zoltán május végén utazott Nepálba, és az eredeti tervek szerint még pünkösdkor kellett volna játszania a Mount Everest 5364 méteres magasságban található alaptáborában, azonban az időjárás nem tette lehetővé, hogy a helikopter odaszállítsa a zongorát.
Így a zongorista beszámolója szerint végül június 13-án, hétfőn, 13.35 órakor sikerült elkezdenie a rekordkísérletet, amelynek során a korábbi bejelentése szerint az általa kiválasztott, zenében jelentőset alkotó nemzetek himnuszát tervezte eljátszani, majd több mint háromórás koncertet kívánt adni ismert zeneszerzők műveiből.
A sikert bejelentő poszthoz a koncert előtt rögzített bejelentkezést csatolt.
Mint írta, a magyar, a székely, majd a román himnusszal kezdte a zongorajátékot, ezeket „temérdek komolyzenei alkotás” és más nemzetek himnusza követte.
Újból rendkívüli világrekord-kísérletre készül a nagyváradi Thurzó Zoltán. A zongorista a tervek szerint pünkösdvasárnap többórás zongorakoncertet ad a Mount Everesten.
Amint arról korábban beszámoltunk, Thurzó Zoltánnak a Himnusz a magasban projekttel a Guinness-rekordo megdöntése mellett az volt a célja, hogy népszerűsítse a Nagyváradon létrehozandó, nagyapjának, a hegedűművész Thurzó Sándornak emléket állító zenetörténeti múzeumot is.
A jelenlegi rekord a brit Evelina De Lainé, aki 2018. szeptember 6-án adott koncertet az indiai Shingo-La hegységben 4946 méteres magasságban.
Thurzó Zoltán amúgy tavaly decemberben a leghosszabb idejű zongorázás világcsúcsát szerette volna megdönteni. A zongorista, aki nem alkalmazottja egyetlen közintézménynek sem, és hazai meg külföldi koncertjeiből biztosítja a megélhetését, akkor több mint 130 órás koncertet adott volna. Repertoárjában 450 zenemű szerepelt különböző szerzőktől, köztük Mozart összes szonátája, így tisztelegve a 230 éve elhunyt zeneszerző emléke előtt. Csúcsdöntési kísérlete azonban nem sikerült, rosszullét miatt kénytelen volt abbahagyni nem mindennapi zongorajáték-maratonját.
Egészségi okok miatt kénytelen volt leállítani rekordkísérletét Thurzó Zoltán nagyváradi művész, aki 130 órán keresztül kívánt folyamatosan zongorázni.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!