Repülők megsárgult fotókon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A 87 éves Fogarassy László gyerekkora óta a repülők, a repülőmodellezés és a foci megszállottja. Az ő gyűjteményéből kikerült korabeli sportfotókból, zászlókból, oklevelekből, serlegekből, a második világégés után készült városképekből nyílt tárlat Szászrégenben.

Szucher Ervin

2009. február 05., 10:112009. február 05., 10:11

Immár szinte két hete korabeli sportfotók, zászlók, oklevelek, serlegek, a második világégés után készült városképek ékesítik a szászrégeni ifjúsági ház kiállítótermét. A legtöbb a helybéli Fogarassy László gyűjteményéből került ki. Az egykori sportember és amatőr fotográfus most is büszkén mutatja első felvételét, amit akkor készített Zeiss márkájú gépével, amikor sokan még csak nem is láttak fényképezőgépet: 1937-ben. A megsárgult fotón a ma 87. évét taposó Laci bácsi Mihály nevű testvére és apjuk látható.

A kezükben a repülőmodell még nem az ifjú, alig 15 éves fényképész kelléktárának része. Fogarassy László már gyerekkora óta a repülők, a repülés és a kis modellek megszállottja. „Kicsi korom óta pilóta szerettem volna lenni. Éppen ezért a háború ideje alatt, 1943-ban jelentkeztem a kassai repülős iskolába, de mivel nem tudtam időben bizonyítani kereszténységemet, csak a szerelőkhöz vettek fel. Mire otthonról megérkeztek a papírok, késő volt. De így sem bántam meg, mert sok mindent tanultam” – idézi fel a több mint hatvan évvel ezelőtt történteket.

Szászrégen nagy öregjei
Fogarassy Lászlót a város önkormányzata és a Megyei Sporthivatal vezetősége a nemrég megszervezett Szászrégeni Sportgálán is kitüntette. Az első ízben megtartott ünnepély szervezői a település valamennyi egykori, idősödő sportdicsőségét érdemoklevéllel jutalmazták. Sok fiatal ez alkalommal döbbent rá, hogy a valamikori marosszéki kisvárosban hány meg hány országos bajnok, válogatott sportoló élt és tevékenykedett.

A vitorlázó repülőgép

A háború vége felé az ifjú Fogarassyt az amerikaiak ejtették fogságba. Aránylag könnyen megúszta, hisz mindössze három hónapot húzott le Passau mellett, a németek egyik legnagyobb repülőtámaszpontján. Hazatérte után a régeni deszkagyárban lelkes csapatával együtt kijavított egy Cimbora vitorlázó repülőgépet. Az eget átszelő kisgépre az 1948. május elsejei marosvásárhelyi felvonulás alkalmából figyeltek fel a hatóságok meg a város főterére kivezényelt tömeg.

„A nagy látványosságnak az lett a vége, hogy felfigyeltek rám az ország sportrepülést irányító szervei. Szászrégenbe küldték Novitzki Vladimir repülőoktatót, hogy érdeklődjön, hátha ki lehetne javítani még pár vitorlázó iskolagépet. Az akkori gyárigazgató, Diamanstein Mór megértette a kérést, hívatta Fogarassyt, aki vállalta a kétkezi dolgozók szervezését, Novitzki Vladimir pedig a műszaki személyzet összehozását” – írta visszaemlékezéseiben Magyary Levente, a szerelőrészleg egykori vezetője.

Amint Laci bácsi meséli, a Kórház utcai kis műhelyben kezdték tevékenységüket Botos Istvánnal, Sükösd Zoltánnal és Burus Péterrel, akikkel az első modellek elkészítése után saját tanítványokat kezdtek toborozni. A szászrégeni repülőmodellezés annyira kinőtte magát, hogy több országos bajnok is áttelepült a marosmenti kisvárosba. Harminc esztendőn keresztül az ország összes repülőiskoláját a város nevéből eredő RG-típusú modellekkel látták el. Az 1990-es évek a modellkészítésnek – mint annyi mindennek – a végét jelentették.

Biciklin, télidőben is

Fogarassy Lászlónak nem a repülőmodellezés az egyetlen hobbija. „Egyformán szeretem a modellezést, a kerékpározást, a focit, a sít, a jégkorongot” – sorolja az élete során kedvelt és űzött sportágakat. Fiatalkorában kivette a részét a helyi Avântul focicsapatának a megalakulásából. Játszott is az A osztályig feljutó csapatban, de főnökei hamarosan választás elé állították. Így az olyan neves ellenfelek helyett, mint Perényi vagy Barátky, a repülőket választotta.

„A hetvenhez közeledve is időnként kijártam az Avântul edzéseire. Húsz évvel ezelőtt még beálltam egy párat rúgni, és gólt lőttem a marosvásárhelyi ASA volt kapusának, az akkor éppen Régenben védő, Laskaként közismert Bíró Leventének” – eleveníti fel emlékeit a sportember. A városban mindenki által Laci bácsiként ismert öregúr ma már ugyan nem sportol, de a biciklijétől még ilyenkor, télidőben sem válik meg. Szinte nincs olyan nap, amikor ne menne ki házból, és ne mozogna egy jót. Testalkatának, dús hajának és friss elméjének köszönhetően másfél évtizedet simán letagadhatna.

Kiállítás 72 év munkájából

„Már nem fényképezek, mert a kezem nem úgy hallgat az agyamra, mint tette évtizedekkel ezelőtt” – sóhajt fel, míg az ifjúsági házban kiállított fotóit mustrálgatjuk. Ahány kép, annyi emlék, mindenik előtt megállunk és elidőzünk egy kicsit. Az egyiken a legendás Duckadam, aki sikercsapatával Szászrégenben is megfordult abban az időben, amikor itt az ASA egykori csillagai rúgták a bőrt.

A Laci bácsi által lencsevégre vett hálóőr éppen egy szaknyelven oxfordnak nevezett bravúrral védi ki az ellenfél gólba tartó labdáját. Egy másik fotón, szintén labdarúgómezben már a román film és színház emlékezetes alakjai, Stela Popescu és Alexandru Arşinel. Aztán láthatjuk a képeken Vilit, a néhai cigány virágárust, vagy a cipősboltból kitérő Görgény-völgyi parasztot, amint új lábbelire cseréli a bocskorát. A túlsó falon ismét egy mezítláb szaladó egyén bukkan fel, őt egy focimeccsen sikerült lefotózni, amint a bíró sárga lappal bünteti, mivel csereként úgy állt be, hogy elfelejtett csukát ölteni.

„Sok mindent fotóztam, de a kedvencem mégiscsak a foci volt. Még karikatúrát is készítettem a helyi csapat tagjairól. Olyan is volt, hogy egy aradi kiszálláson, jobb híján képes voltam a kollégámmal egy ágyban aludni, csak ott lehessek a meccsen. Ha újrakezdhetném, ismét fényképezőgépet és repülőmodelleket vennék a kezembe, a lábammal meg pedáloznék és bőrt rúgnék” – mosolyodik el Fogarassy László.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait
2025. június 10., kedd

Szerencsésnek bizonyult a 13-as szám a Jazz in the Park történetében

Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.

Szerencsésnek bizonyult a 13-as szám a Jazz in the Park történetében
2025. június 09., hétfő

Kutyajó dolog – ha felelősséggel bánik az ember a legjobb barátjával

Gyakran a gyerek beszéli rá a szülőket a kutyavásárra, később viszont ráun, és már szabadulni szeretnének tőle, de nem tudnak túladni rajta. Az ilyen helyzetek elkerülésére, a felelős kutyatartás alapelveire hívta fel a figyelmet Tóth Attila kiképző.

Kutyajó dolog – ha felelősséggel bánik az ember a legjobb barátjával