Fotó: Dimény-Haszmann Orsolya
Régi traktorokat, cséplőgépeket csodálhattak meg működés közben mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a csernátoni Haszmann Pál Múzeumhoz. A becslések szerint a Csernátoni Burrogtató idén mintegy félezer vendéget vonzott.
2016. szeptember 19., 18:492016. szeptember 19., 18:49
Immár negyedik alkalommal szervezte meg a Haszmann Pál Múzeum munkaközössége a Csernátoni Burrogtató című, régi gépeket bemutató rendezvényt szombaton. A programsorozat a régi traktorok tiszteletkörével kezdődött. A traktorok a „lakóhelyükül” szolgáló a múzeumból gördültek ki, és a faluközpontig parádéztak, a helyiek és a máshonnan érkezett érdeklődők nagy örömére.
A rendezvénynek egyébként évről évre ez a „traktorfutam” a leglátványosabb és a legtöbb érdeklődőt vonzó eseménye, a közönség tagjai korosztálytól és nemtől függetlenül csodálattal adóznak a még mindig működőképes „ócskavasak”, az „ántivilágbéli” gépek előtt.
Dimény-Haszmann Orsolya a múzeum udvarán tartott nyitóbeszédében elmondta, a múzeumalapító családban régóta él a vágy, hogy a gépeket ne csak kiállítási tárgyként, de működés közben is bemutassák az érdeklődőknek. Húsz évvel ezelőtt mutattak be először működés közben néhány veterán haszongépet, a rendezvény elnevezését pedig a néhai Sylvester Lajos akkori, Burrogtattak Csernátonban című sajtóbeszámolója ihlette. 2013 óta egyre több régi gép „kel új életre” a múzeumban a mezőkövesdi Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum munkatársai, illetve a gyöngyösi Lévay Sándor gyűjtő és barátai munkájának köszönhetően.
Az idei rendezvényen a szervezők egy veterán cséplőgépet is bemutattak, úgy, ahogyan az a múlt század közepén is zajlott. Talán maga a látvány is muzeálisnak mondható, abban az értelemben, hogy az ifjabb generáció már csak elbeszélésből, az egykori cséplési balesetekről megemlékező történetek alapján tudta elképzelni, hogyan zajlott, milyen nehéz volt annak idején a liszt, korpa és egyéb örlemény elkészítése. Az élmény tehát mindenképpen garantált volt a résztvevők számára.
Az idei rendezényen a múzeumi állomány állómotorjai voltak a főszereplők. A gépek életrekeltésével foglalkozó Lévay Sándor úgy tudja, hogy az egyik ilyen stabilmotorból, a százhúsz éves Otto-féléből összesen három létezik még. A csernátoni olyan állapotban van – jóllehet egy korábbi hegesztés látszik rajta –, hogy egy kisebb műhelyt, s annak minden eszközét megbízhatóan tudná üzemeltetni napjainkban is.
Természetesen a burrogtató kísérőprogramokban is bővelkedett, nem maradhatott el a gyermekeknek szánt kézműves műhely, a sajt- és borkóstoló, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjainak néptáncbemutatója, valamint a szalonzene-előadás, amellyel Lőfi Gellért szórakoztatta az érdeklődőket. A múzeum munkatársainak becslése szerint idén közel félezer látogató nézte meg a régi gépek parádéját.
Egy korábban ismeretlen zenei darabot fedeztek fel egy németországi könyvtárban, amelyet valószínűleg Wolfgang Amadeus Mozart szerzett tinédzserkorának elején.
Sokan kíváncsiak lehetnek arra, hogy milyen ételek szerepelnek egy harci fejadagban, ugyanis a román katonák csomagját bemutató videót már több mint 10 ezren megtekintették YouTube-on.
Új turisztikai látványossággal bővül a Görgény völgye: a Medvék ösvénye elnevezésű, 25 kilométeres tematikus útvonal a Maros megyei Görgényorsovát veszi körbe, érintve a környék összes nevezetességét.
Nem kell messzire utazniuk Erdélyből azoknak, akik ritka építészeti, idegenforgalmi látványosságot kívánnak megcsodálni: mindenképp érdemes felvenni a bakancslistára a Sátoraljaújhelyen megépült, a nemzeti összetartozásról elkeresztelt függőhidat.
A hirtelen érkezett hideg időjárás nagyon negatívan befolyásolja a még tájainkon tartózkodó fecskék életét: Magyarországon vadvédelmi szakemberek próbálnak segíteni a rossz állapotba került kis madarakon.
A Terminátor filmek sztárjával, Kalifornia állam korábbi kormányzójával edzett Orbán Viktor – közölte fotós és videós összeállítással Facebook-oldalán a miniszterelnök.
Kicenzúrázta Jeremy Allen White színésznek a vasárnapi Emmy-díjátadón mondott köszönő beszédéből a „Jézus Krisztus!” felkiáltást az ABC (American Broadcasting Company) kereskedelmi televízió.
A kolozsvári botanikus kertben idén újra megrendezik a már hagyományosnak számító őszi, Lepkék a levegőben című kiállítást, amelyen élő pillangókat lehet megcsodálni.
Új évaddal jelentkezik szeptember 15-től a közmédia tudományos-ismeretterjesztő műsora, a Delta, amelynek műsorvezetője Bíró Ada, a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott képi és nyelvi modell.
Lebeszélt szándékáról köszönhet Jon Bon Jovi egy nőt, aki hídról leugorva akart véget vetni az életének az Egyesült Államokban.
szóljon hozzá!