Pedofíliával vádolja a brit lordok házának egyik munkáspárti tagját, Lord Greville Jannert szintén munkáspárti kollégája, Simon Danczuk, aki szerint a 86 éves lord korábban gyerekeket „erőszakolt meg és kínozott” a Westminster palotában, az Egyesült Királyság parlamentjének épületében.
2015. június 25., 17:252015. június 25., 17:25
A Királyi Ügyészi Szolgálat (Crown Prosecution Service, CPS) áprilisban bejelentette, hogy nem állítják bíróság elé Lord Jannert, mert demenciában szenved. A Mail on Sunday című lap viszont arról írt, hogy „súlyos\" egészségügyi problémái ellenére is megjelent a parlamentben az ügyészség bejelentését követően.
„Megbeszéltem a leicesteri rendőrséggel a vádakat, kiderült, a gyerekeket megerőszakolták és kínozták\" – jelentette ki Danczuk, aki felháborítónak tartja, hogy nem állítják bíróság elé a pedofíliával vádolt lordot. Habár az idén 86 éves lord ellen – aki a Munkáspárt tagja és a brit zsidó képviselők tanácsának volt elnöke – elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene, súlyos demenciája miatt képtelen volna egy bírósági tárgyaláson részt venni – jelentette ki a királyi ügyészség.
Több olyan tanú, akik árvaházban nőtt fel, azt állította Jannerről, hogy a hetvenes-nyolcvanas években zaklatta, illetve megerőszakolta. Az áldozatok mind férfiak, a bűncselekmény elszenvedésekor 16 év alattiak voltak. A rendőrség szerint az ügyészség döntése helytelen, mivel az áldozatoknak így nem tudnak igazságot szolgáltatni.
Janner neve egy leicestershire-i árvaház vezetője elleni per tárgyalásán merült fel. Az intézményvezetőt ugyancsak a gondjaira bízott gyerekek szexuális bántalmazásával vádolták. Habár a rendőrség nyomozást indított az állítás miatt, a vizsgálódás többször akadályba ütközött. A királyi ügyészség közölte, az új nyomozás során elegendő bizonyítékot találtak arra, hogy Janner ellen 22 pontban vádat emeljenek, de egészségi állapota miatt ezt nem lehet megtenni.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!