Fotó: MTI
Koncertekkel, táncházzal, népviselet-bemutatóval, filmklubbal, kiállítással, irodalmi performanszokkal, hagyományos erdélyi gasztronómiai, családi és egyéb programokkal várják az érdeklődőket Torockón szombaton, az ötödik Duna Napon.
2018. június 02., 17:302018. június 02., 17:30
2018. június 02., 17:312018. június 02., 17:31
"Öt évvel ezelőtt vásároltunk Torockó főterén egy műemléképületet, amelyet kulturális központtá alakítottunk át azzal a céllal, hogy a szülőföldön maradást, a magyar identitás erősítését, a magyar nyelv, a magyar kultúra ápolását próbáljuk segíteni" - idézte fel a kezdeteket az MTI-nek a szombati ünnepség előtt a Duna Napot szervező Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
"Fontos, hogy a Duna Televízió ne csak az éter hullámain, hanem személyesen is jelen legyen, hiszen több mint egy televízió: szimbólum, a nemzeti összetartozás jelképe is egyben" - hangsúlyozta.
A Duna Napon három színpadon várják ingyenes programokkal az érdeklődőket. A családi programok egyik helyszíne a Tündérkert, ahol kézműves foglalkozásokon, ügyességi játékokon, családi koncerten, népdal- és néptánctanításon, bábjátékon vehetnek részt a gyermekek.
A nap folyamán íjászpróbákat, jótékonysági süteményvásárt, kézműves kirakodóvásárt és könyvvásárt is rendeznek.
Délután a Szilas Néptáncegyüttes és vendégtáncosai látványos néptánc bemutatóval vonulnak fel Torockó utcáin. Csillagösvényen címmel a Duna-Ház előtt szabadtéri kiállítás is nyílik, amely az elmúlt 1100 év erdélyi magyar költői, írói - mások mellett Reményik Sándor, Dsida Jenő, Nyirő József, Wass Albert, Kányádi Sándor, Ignácz Rózsa, Apáczai Csere János, Kós Károly és a Torockón született Brassai Sámuel - emlékét idézi fel. A kiállításhoz versszínház is kapcsolódik: Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók a tárlaton szereplő alkotók műveiből adnak elő.
Fotó: MTI
Az esti Összetartozás koncerten Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vikidál Gyula énekel a nagyszínpadon olyan számokat, mint a Nemzeti dal feldolgozása, a Kell még egy szó (Honfoglalás), a Nélküled (Ismerős arcok) vagy a Magyar Golgota (Kormorán), ezt követően az Edda Művek lép fel. A programok sorát tűzijáték zárja.
A Duna Nap folyamán az M1 aktuális csatorna többször is élőben tudósít, majd június 9-én a Duna Televízió vetít az ünnepi programokból összefoglalót.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
szóljon hozzá!