Tavaly a Szintaxis zenekar szerzeménye lett az legszebb erdélyi magyar dal. A marosvásárhelyi banda azóta számos fellépési lehetőséget kapott
Fotó: Marton Nagy Photo
A zenekarok nehéz helyzetére való tekintettel idén pénzjutalmat ajánlanak fel a két kategóriagyőztes zenemű szerzőinek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázaton, amelyre október 25-ig várja a jelentkezéseket az EMKISZ.
2020. szeptember 23., 10:412020. szeptember 23., 10:41
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) idén is meghirdeti pályázatát minden erdélyi zenész és együttes számára.
– tájékoztatta szerkesztőségünket az EMKISZ.
Mint írták, egyszemélyes produkcióval és zenekarral is versenybe lehet szállni. A pályázó zenészek és zenekarok két kategóriában (25 év alatti és 25 év fölötti) jelentkezhetnek. A zenekarok kategóriabeli besorolását a zenekari tagok életkora alapján határozzák meg: egyéni jelentkező esetén a személy életkora, zenekar esetén a tagok kétharmadának életkora alapján (tehát egy öttagú zenekar esetén, ahol három tag 25 év fölötti, két tag 25 év alatti, a zenekar a 25 év fölötti kategóriában fog versenyezni).
A hatodik alkalommal meghirdetett pályázat leadásának határideje 2020. október 25. A gálaest november 7-én online zajlik a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán.
„Mivel a jelenlegi helyzetben nem lehettünk biztosak benne, hogy a szokásos gálaidőpontig, november második szombatjáig nem lehetetlenül el teljesen a személyes részvételű döntő, ezért úgy döntöttünk, hogy eleve az online térbe költöztetjük pályázatunkat. Az alapokat, azaz magát a pályázati rendszert ezek a változások igazából alig érintik, a pályázati űrlap egyetlen új eleme a kreatív bemutatkozó videó, amivel – ha másképp nem lehet – szeretnénk egy kicsit személyesebben is megismerni a jelentkezőket” – olvasható a szervezők közleményében.
Arra is kitértek, hogy jelenleg a jövő évi fesztiválszezon sem átlátható, így a szokásos díjaikat nem merik meghirdetni, de természetesen díjazás idén is lesz: a zenekarok nehéz helyzetére való tekintettel
Ugyanakkor az Öröm a zene tehetségkutató és -gondozó program magyarországi döntőjébe idén is továbbjut a legjobb dal szerzője, hiszen a programot valamilyen formában mindenképpen megszervezik jövő évben is.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!