Önarckép kedvenc olvasmánnyal – kezdődik a KreaTúra tábor

Önarckép kedvenc olvasmánnyal – kezdődik a KreaTúra tábor

Ismét Sepsibükszádon gyűlnek össze a művészeteket kedvelő diákok – a harmadízben szervezett KreaTúra tábor augusztus 25-én nyitja meg kapuit.

Bús Ildikó

2014. augusztus 20., 15:312014. augusztus 20., 15:31

Az idei táborban – melynek mottója: „Álljunk együtt fejre” – 5-8. osztályos diákok vesznek részt: a 32 gyereket kiscsoportos műhelymunkák várják a színház, az irodalom, a képzőművészet és a zene témáját érintő játékos kérdésekkel, a művészeti ágak gyakorlati megközelítésével.

A Prospero Ifjúsági és Kulturális Egyesület szervezte tábort idén is, akárcsak a korábbi években rövid túrával zárják az előadók és a résztvevők – tájékoztatott Müller Henrietta, a tábor ötletgazdája.

„A KreaTúra mozgalom egyik alapgondolata, hogy olyan fiatal művészekkel, gondolkodó emberekkel találkozzanak a gyerekek, akik szoros kapcsolatban állnak a különféle művészeti ágakkal” – mondta a főszervező.

Az idei rendezvény sikeréért többek közt Bartha Lóránd színész, rendező, Jakab Villő Hanga irodalmár, Albert Nagy Örs jazz-szaxofonos, Kiss Tamás és Müller Henrietta pedagógusok, Müller Szende gyógypedagógus, Téglás Bea gyógypedagógus, András Emma pedagógus, valamint Kali Ágnes és Pál Xénia diák fog össze. Ugyanakkor a szervezők mindenkit várnak, aki önkéntesként segítené a rendezvényt, vagy csak kilátogatna egy-egy előadásra.

A főszervező azt is elmondta, a tábor ideje alatt minden aggódó szülő és érdeklődő nyomon követheti a gyerekek tevékenységét a tábor Facebook-oldalán, ahová véleményeket, ötleteket is várnak. A szervezők már most megkezdték a táborra való hangolódást, a diákok ugyanis feladatot kaptak: a hét folyamán selfie-t kell készíteniük a kedvenc olvasmányukkal, a képeket pedig a jakab.hanga@gmail.com címre kell küldeni, megadva a könyv címét, szerzőjét is. A fotók a Facebook-oldalon lesznek láthatók a tábor ideje alatt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben