Nem fapados. Újra luxusgéppel kelt útra Klaus Iohannis
Fotó: Facebook/Boarding PAss
Miközben a bukaresti delegáció nagy része hétfőn a Tarom pilótáinak tiltakozása miatt egy katonai repülőgéppel indult el a román fővárosból a július 9-11-ei NATO-csúcstalálkozóra, Klaus Iohannis államfő ezúttal sem engedett a luxusból, és az általa már korábban megismert Gulfstream G550 típusú magángéppel kelt útra. Ugyanilyen gépet használ Elon Musk, a világ leggazdagabb embere is.
2024. július 09., 16:002024. július 09., 16:00
A Boarding Pass keddi Facebook-bejegyzése szerint a román államfő Gulfstream G550 típusú gépe, amely a Global Jet Luxemburg flottájához tartozik, Nagyszebenből szállt fel, és megállás nélkül repül Washington közelébe, az Andrews légibázisig.
Ironikusan, a konkrét válaszadást kikerülve reagált kedden Klaus Iohannis román elnök arra a kérdésre, hogy miért kellett ismét luxusrepülőt bérelni külföldi útjához.
Elon Musk, akit 2023-ban a világ leggazdagabb emberének nyilvánítottak, szintén ilyen típusú repülőgépen utazik. A Tesla alapítójának már két Gulfstream G550 típusú gépe is van, az egyiket 2020-ban, a másikat 2021-ben vásárolta.
Mint ismeretes, a július 9–11. között Washingtonban zajló NATO-csúcstalálkozón az ukrajnai és az izraeli háború kapcsán biztonsági kérdésekkel is foglalkoznak majd. A megbeszélések témái között szerepel a világpolitikai kontextus is, például az amerikai elnökválasztás, amelynek kimenetele befolyásolhatja Washington támogatását a szövetséges államok és Ukrajna számára.
Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
szóljon hozzá!