Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Bár korábban Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter arról beszélt, hogy szerződést bonthatnak a diákjainak oltásellenes beszédeket tartó botoșani-i tanárnővel, végül annyi lett a büntetése, hogy fél évre 5 százalékkal csökkentették a fizetését.
2022. február 17., 10:022022. február 17., 10:02
A mindössze helyettesítőként betanító, főállásban népdalénekes Doina Amarandei azzal került be a sajtóba, hogy október közepén két felvétel is napvilágot látott, amelyeken a koronavírus elleni oltás ellen aggitált.
– hallatszik az egyik felvételen, amelyet a Libertatea hozott nyilvánosságra. Egy másik hangfelvételen eközben arról értekezett, hogy a kórházak „valóságos vágóhidak”, a tesztek eleve pozitívak, aki pedig kórházba kerül, az onnan élve nem jön már ki.
A felvételek publikálását követően a Botoșani megyei főtanfelügyelőség és az oktatási minisztérium ellenőrző testülete is vizsgálatot indított.
„Az ellenőrzések nyomán a gimnázium igazgatója – az egyetlen, aki ezt megtehette – úgy döntött, a tanárnőt hat hónapra 5 százalékos fizetéslevonással szankcionálják 2021 novemberétől kezdődően” – idézte most a Libertatea Ada Macovei főtanfelügyelőt.
„Sajnáljuk az incidenst és a szankciót is, de be kell tartanunk az előírásokat, a szabályokat és a munkaköri leírásban szereplő kötelezettségeket, amelyekért a román állam bennünket fizet” – jegyezte meg még a moldvai megye főtanfelügyelője.
főként azt, amelyben a tanárnő vágóhidakhoz hasonlította a kórházakat. „Ez az orvosok munkájának a semmibe vétele. Aztán a hölgy azzal magyarázkodik, hogy nem ölt meg senkit” – jegyezte meg a tárcavezető.
Arra a kérdésre, indult-e lejárás-e a tanárnő ellen, így felelt:
„Garantálom, hogy igen. Beszéltem a Botoșani megyei főtanfelügyelő asszonnyal. A tanügyminisztérium ellenőrző testületének két képviselője is odautazik, és a szankció, anélkül, hogy előre állást foglalnék, könnyen megelőlegezhető.
– fogalmazott Sorin Cîmpeanu.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!