Fotó: Pethő Melánia
Adományokkal lepte meg a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központ lakóit a magyarországi Motoros Szív a Gyerekekért szervezet.
2015. augusztus 12., 17:222015. augusztus 12., 17:22
Egy utánfutónyi ajándékot hoztak, ezen kívül szórakoztató programmal kedveskedtek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyói otthonában élő gyerekeknek az anyaországiak, akik bográcsozásra, motorozásra vitték az árvákat. A hattagú csapat a mosonmagyaróvári civil szervezet képviseleteként érkezett, de mint mondták, egy nagy összefogás „küldöttjeiként”.
A csapat néhány tagját régi ismerősként köszöntöttek az otthonban. „Harmadik éve járunk ide, és évente kétszer juttatunk adományokat a gyermekeknek” – mondta Elekes Péter Szabolcs, alias Medve Engel. A civil szervezet alapítója székelyföli kötődésű, ezért is kezdeményezte, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei motorosokat tömörítő civil szervezet támogassa a gyergyói gyermekotthont. Mint kifejtette, tavaly közel másfél tonnányi élelmiszerrel és ugyanennyi ruhaneművel járultak hozzá a Szent Anna központ gyerekeinek mindennapjaihoz, idén egyelőre egy utánfutónyi ajándékot juttattak el, és készülnek a szokásos téli adományozásra.
A szerdán átadott ajándékcsomagban több zsáknyi ruhanemű, ágynemű, játék, tartós élelmiszercsomag és egy motorfűrész volt, mind olyasmi, amire szükség van az otthonban. A magyarországi „küldöttséghez” székelyudvarhelyi motorosok is csatlakoztak, különböző szabadtéri programokkal, motoroztatással tették felejthetetlenné az otthonlakók napját.
Az adományok átadásán résztvevő magyarországi motorosoknak túra keretében mutatják be Erdély természeti látnivalóit a szervezők. Gyergyószentmiklósra érkezésük előtt a Transzfogarasban kirándultak, ahol balesetet szenvedett a csapat vezetője, Medve Engel. Kutya ugrott motorja elé, így felborult a jármű és több métert repült a vezető és utasa. Az utasnak lába, a motor vezetőjének karja törött, illetve inszalagszakadásokat szenvedett. “Ennek ellenére próbálok itt maradni és véghez vinni azt, amit elterveztünk” – mondta a motoros.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!