2011. szeptember 27., 09:332011. szeptember 27., 09:33
„A tetoválás már az őskortól kezdődően ismeretes, különböző kultúrák meghatározó jelensége volt. Szerepe és jelentése kultúránként változott, így szolgálhattak amulettként, dekorációként vagy státusszimbólumként, esetleg a hit vagy félelem jelzéseként. Egyes kultúrákban a szépség megőrzését a tetoválás jótékony hatásának tulajdonították, míg más esetben a tetoválás misztikus volt, a tetovált ember félelmet és tiszteletet keltett. Ma már inkább divat, mint státusszimbólum vagy egy-egy csoporthoz való tartozás megnyilatkoztatása. Talán ez utóbbi válthatta ki a társadalom részéről azt az előítéletet, hogy a tetovált személyek negatív és erőszakos személyiséggel rendelkező egyének” – hangzott el a kiállítás megnyitóján Ferencz-Mátéfi Kriszta művészettörténésztől.
A szakértő hozzáfűzte, mára a tetoválóművészekkel szemben tanúsított negatív attitűd kezd átalakulni, amit mi sem bizonyít jobban, mint az első tetoválásokról szóló kiállítás, amelyeken láthatók kész munkák és tetoválástervek is, sőt a művész barátai közül sokan szándékosan ujjnélküli blúzban érkeztek a megnyitóra, hogy az érdeklődők rajtuk is láthassák Indián munkáit. Miklós István Indián azonban nemcsak tetoválások elkészítésével foglalkozik, hanem festőművészként is elismert, az elmúlt néhány évben számos kiállításon voltak megtekinthetők pasztel-, akril- vagy olajjal készített munkái. Bányász László, a kiállítás kurátora a Krónikának elmondta, először akkor találkozott a tetoválóművész munkáival, amikor festményeiből készültek tárlatot szervezni, ekkor merült fel a gondolat, hogy a tetoválásokat is bemutatják, majd amikor rátaláltak a legmegfelelőbb helyre, megvalósult az elképzelés.
Miklós István festő és tetoválóművész szerényen úgy fogalmazott, hogy bár tőlünk nyugatabbra egyre inkább művészetnek tekintik a tetoválásokat, róla csak a körülötte lévők dönthetik el, hogy valóban művész-e. Kérdésünkre, hogy milyen tetoválásokat kérnek leggyakrabban, Indián elmondta, a leggyakoribbak a nonfiguratív formák, illetve a kínai betűk. „Mivel az egy egész más kultúra, szoktam javasolni, hogy ha már betűt szeretnének, legyen székely rovásírás, általában fele-fele arányban meg is tudom győzni az embereket” – mondta a tetoválóművész. A Tattoo című fotókiállításon láthatók már elkészült tetoválások, de tervezett minták, rajzok is. A tárlat október 8-áig látogatható a csíkszeredai Sapientia EMTE félemeletén.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.