Az ütős hangszerekkel ismerkedtek a gyerekek a szatmári fi lharmónia leckekoncertjén
Fotó: Dinu Lipatti Állami Filharmónia / Facebook
Leckehangversenyeket szerveznek gyerekek számára a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia művészei. Kovács Emőke, a szatmári filharmónia vezetője lapunknak elmondta, az interaktív foglalkozásokon az ütős, fúvós és vonós hangszerek világával ismerkedhetnek az érdeklődők, a programsorozat célja, hogy megszerettesse a komolyzenét a fiatal korosztállyal.
2021. november 01., 20:592021. november 01., 20:59
A klasszikus zenét népszerűsítő leckehangversenyeket tartanak gyerekek számára a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia művészei. A programsorozat célja, hogy megszerettesse a fiatal korosztállyal a komolyzenét, felkeltse az érdeklődést a hangszertanulás iránt, valamint közönséget neveljen a szimfonikus zenei programokhoz – mondta el lapunknak Kovács Emőke, a szatmárnémeti filharmónia igazgatója. Hozzátette, az intézmény már tavaly is szervezett interaktív leckekoncerteket, a foglalkozások során óvodás gyerekektől középiskolás diákokig több korosztály ismerkedhetett az ütős, fúvós vagy vonós hangszerek csoportjával, valamint megfigyelhették milyen hangzást eredményez a zenészek közös játéka.
Az ütős hangszerek világába kalauzolta el a gyerekeket nemrég A kisdobos című interaktív leckekoncert is.
A zenészek megmutatták, hogy a hangszerek milyen szerepet kapnak a szimfonikus művekben, hogyan imitálja a vihart Beethoven 5. szimfóniájában az üstdob, vagy például a lóügetést a kókuszdióhéj Rossini Tell Vilmos-nyitányában. Ezenkívül bemutattak melodikus hangszereket is, mint a xilofont, a marimbofont vagy a harangokat. „Bizonyos dallamokat játszva a zenészek színeket, hanghatásokat és különös effektusokat mutatnak be a gyerekeknek, érzékeltetve a körülöttünk lévő világot, a lelkiállapotokat és nem utolsósorban a zene pulzusát, ritmusát, magával ragadva a hallgatóság képzeletét” – mondta el Kovács Emőke.
Fotó: Dinu Lipatti Állami Filharmónia / Facebook
Hozzátette, leckekoncertjeik nagy népszerűségnek örvendenek a diákok körében, a visszajelzések alapján többen érdeklődnek a filharmónia további zeneismertető foglalkozásai felől.
– jegyezte meg az intézmény vezetője. Megjegyezte, a szatmári filharmónia idén A kisdoboson kívül egy fúvós ötöst mutat be a A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét feldolgozva, valamint Prokofjev orosz zeneszerző Péter és a farkas című, gyermekeknek írt szimfonikus meséjével is megismerkedhetnek. A darabban többek között a farkast megjelenítő kürtökről, a madárkát szimbolizáló klarinétról, a cicát jelképező csellóról tanulhatnak a diákok – tette hozzá.
Kovács Emőke elmondta, remélik, hogy a leckehangverseny-sorozat megszeretteti a gyerekekkel a klasszikus zenét, ugyanis tudományosan bizonyított, hogy a hangszeroktatásnak számos pozitív hozadéka van. A ritmusérzék, koncentrációs képesség fejlesztésén túl a kiskorban elkezdett zenetanulás nagymértékben befolyásolja a gyermek agyának azon részét, amely a nyelvérzék kialakulásáért, valamint a logikus gondolkodásért felelős. A legújabb kutatások szerint a zeneoktatás elősegíti a bal agyfélteke fejlődését, illetve a rendszeres muzsikálás hozzájárul más tantárgyak tanulásának sikerességéhez is – hívta fel a figyelmet a szatmári intézmény vezetője.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!