Lehet összefüggés az autók színe és a balesetek gyakorisága között, a sportos piros csak a harmadik a listán

Lehet összefüggés az autók színe és a balesetek gyakorisága között, a sportos piros csak a harmadik a listán

Képünk illusztráció

Fotó: Haáz Vince

A gépkocsi színén is múlik, hogy valaki balesetbe keveredik vagy sem – legalábbis erre világít rá a carVertical tanulmánya, amelyből ugyanakkor az is kiderül, vélhetően mely színek nyújtják a legnagyobb biztonságot.

Krónika

2024. január 10., 17:072024. január 10., 17:07

Az informatikai adatszolgáltató cég – amelynek platformján ellenőrizhetjük egyebek mellett egy használt autó korát, baleseti statisztikáját – elemzése szerint úgy tűnik, hogy bizonyos színűre festett járművek nagyobb valószínűséggel szenvednek közúti balesetet, mint a többi. Ez pedig azért fordulhat elő, mert

összefüggés van a színválasztás és a vezetési szokások között.

Az autó színének kiválasztását olyan tényezők befolyásolják, mint a személyes preferencia, a készlet, az ár és a piaci trendek. A legtöbb sofőr azonban a semleges színeket, például a szürkét részesíti előnyben, mivel ezek tartósabbak, mint az élénk színek.

Az Adevărul.ro portál által szemlézett tanulmányból megtudhatjuk, hogy

az utakon közlekedő járművek közül a barna karosszériájú autók sérülnek meg a leggyakrabban – 51 százalékban.

Annak ellenére, hogy a barna autók vezetői a megbízhatóságot, a luxust és a kényelmet részesítik előnyben, ez nem védi meg őket a balesetektől. A sárga autót választó sofőrök a reflektorfényben akarnak lenni. Tele vannak energiával, és előfordulhat, hogy túlságosan rálépnek a gázpedálra –

a carVertical által ellenőrzött sárga járművek 50,6 százalékának volt kárbejelentése. A piros nem sokkal marad el 49,8 százalékkal.

A sárga és a piros – mint ismert – gyakran használt színek a sportautók karosszériáján, ami arra utal, hogy tulajdonosaik szeretik a sebességet és a kockázatot egyaránt, így nem csoda, hogy ezt a két színt találjuk a dobogó két alsó fokán.

A sérült autók százalékos aránya az illető színkategórián belül:
Barna – 51%
Sárga – 50,6%
Piros – 49,8%
Fekete – 49,1%
Kék – 47,7%
Szürke – 44,7%
Fehér – 44,5%

„Nincs közvetlen összefüggés egy autó színe és a károk előfordulási aránya vagy az átlagos motorteljesítmény között.

Idézet
Csak feltételezhetjük, hogy mindazokat a színeket, amelyekben a legmagasabb a baleseti ráta, gyakran olyan vezetők választják, akik ki akarnak tűnni a tömegből. Talán ezek a sofőrök nagyobb kockázatvállalási hajlandósággal rendelkeznek a napi közlekedés során”

– magyarázta Matas Buzelis, a carVertical autószakértője.

Az élénk színű autókat vezető sofőröket gyakran extravagánsabbnak tartják. Az élénk színek azonban biztonságosabbak is, mivel ezek a járművek rossz időben vagy gyenge fényviszonyok között jobban láthatók.

A fehér és sárga színű autók kiemelkednek környezetükből, így a gyalogosok és más járművezetők könnyebben észreveszik őket. Teljesen más a helyzet a szürke és fekete autókkal, amelyek például esős időben nehezen észrevehetők.

A világosabb színű autókat éjszaka is könnyebb észrevenni, ami biztonságosabbá teszi őket a járművezetők számára. Így bár a narancssárga nem a leggyakoribb szín a használt autók piacán, az autós szakértők szerint jó választás azoknak, akik jól láthatóak akarnak lenni vezetés közben.

A carVertical kutatása szerint a szürke (44,7% sérült) és a fehér (44,5% sérült) a legbiztonságosabb színek,

ami azt jelenti, hogy kisebb valószínűséggel keverednek balesetbe, de mint láthatjuk, valamennyi esetben a sérülés aránya közel marad az 50 százalékhoz. Bár a balesetek aránya számos tényezőtől függ, például az út állapotától és a forgalom sűrűségétől, bizonyos színek megválasztása biztonságosabbá teheti a járművezetőket – szögezi le a tanulmány.

korábban írtuk

Átláthatatlan a romániai használtautó-piac, közel 30 százalékkal többe kerülnek a rejtett hibás járművek, mint Nyugaton
Átláthatatlan a romániai használtautó-piac, közel 30 százalékkal többe kerülnek a rejtett hibás járművek, mint Nyugaton

Románia az európai használtautó-piac legkevésbé átlátható országai közé tartozik, emiatt az országban az átlaghoz képest közel 30 százalékkal többet fizetnek az egyébként rejtett hibás járművekért.

korábban írtuk

Használtautó-vásárlás: inkább kockáztatnak az alacsonyabb árért a romániai vevők
Használtautó-vásárlás: inkább kockáztatnak az alacsonyabb árért a romániai vevők

Az autóvásárlás nagy döntés, és egy friss elemzés szerint a különböző országok autóvezetői különböző stratégiákat alkalmaznak az ideális jármű kiválasztása során.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Fémhulladékból alkot az országos tehetségkutatóban szereplő mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix

Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.

Fémhulladékból alkot az országos tehetségkutatóban szereplő mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

Beüzemelték az első intelligens sebességkorlátozó „fekvőrendőrt” Romániában

Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.

Beüzemelték az első intelligens sebességkorlátozó „fekvőrendőrt” Romániában
2024. május 05., vasárnap

Ma már inkább az állatok jogait helyezi előtérbe az erdélyi vegán közösség

Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.

Ma már inkább az állatok jogait helyezi előtérbe az erdélyi vegán közösség
2024. május 05., vasárnap

Dobos-torta, krémes és konyakmeggy – a Százéves Cukrászdában jártunk Gyulán

Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.

Dobos-torta, krémes és konyakmeggy – a Százéves Cukrászdában jártunk Gyulán
2024. május 04., szombat

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő

Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő
2024. május 03., péntek

Sikeresen útnak indította űrszondáját a Holdra Kína

Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.

Sikeresen útnak indította űrszondáját a Holdra Kína
2024. május 03., péntek

Elhunyt a Szabad Európa Rádió magyar mohikánja, aki az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetét is dokumentálta

Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken.

Elhunyt a Szabad Európa Rádió magyar mohikánja, aki az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetét is dokumentálta
2024. május 03., péntek

A Nyilas Misi Egyesületet támogatja erdélyi előadás-sorozatával Balogh Ottó író, életvezetési mentor

Partiumi, erdélyi és székelyföldi városokban tart előadás-sorozatot Balogh Ottó Budapesten élő író, életvezetési mentor, aki a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület egyik támogatója.

A Nyilas Misi Egyesületet támogatja erdélyi előadás-sorozatával Balogh Ottó író, életvezetési mentor
2024. május 02., csütörtök

Legközelebb 22 év múlva láthatunk olyan látványos csillaghullást, mint most hétvégén

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Legközelebb 22 év múlva láthatunk olyan látványos csillaghullást, mint most hétvégén