Közösségi élmény a kolozsvári Pataréten

•  Fotó: Facebook/Made in Pata-Rat

Fotó: Facebook/Made in Pata-Rat

A tehetség kibontakozására, a személyes kapcsolatok alakulására nyújt lehetőséget a Made in Patarét műhely, amely 2015-ben jött létre a Kolozsvár perifériáján lévő cigánytelepen. 

Bede Laura

2018. február 23., 08:162018. február 23., 08:16

Egyre több gyerek veszt részt a Kolozs megyei Pataréten található műhelyben szervezett foglalkozásokon.

A 2015 októberében indult Made in Patarét projektről Visky Zsolt ötletgazda számolt be a Krónikának.

Mint kifejtette, a műhely a Pataréten már évek óta különböző programokat szervező, ZODY nevű holland missziós szervezettel együttműködésben jött létre, feleségével pedig a philadelphiai székhelyű SERGE nonprofit missziós szervezet tagjaiként kapcsolódtak be a munkába. „A feleségemmel elkezdtünk járni a holland szervezet programjaira,

Idézet
idővel megismertük a gyerekeket, és akkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy jó lenne létrehozni egy műhelyt Pataréten. A felségem dizájn szakot végzett, így ő varrni tanította a lányokat, én pedig barkácsolni a fiúkat”

– fogalmazott a marosvásárhelyi születésű, Kolozsváron élő Visky Zsolt.

Hozzátette, az első műhelyfoglalkozásra rengetegen eljöttek, nagy tolongás volt, és el kellett teljen pár hónap, amíg rájöttek, hogy ki az, akit tényleg érdekel ez a tevékenység. „Ha azt akarjuk, hogy ez egy működő folyamat legyen, akkor legtöbb három-három gyerekkel tudunk foglalkozni egy műhelyprogramon, ahol főként kamaszkorúak szoktak részt venni, 12–16 év közöttiek. Az mindenképp jó jel, hogy ők egyrészt élvezik ezt az akciót, másrészt érzik, hogy hosszú távon lehet tétje annak, hogy együtt dolgozunk, és ez sikerélménnyel járhat” – magyarázta a projekt kezdeményezője.

Mint kifejtette, olyan dolgokat terveznek és készítenek – lehetőség szerint újrahasznosított anyagokból –, amelyeken öröm együtt dolgozni, illetve elég egyediek és minőségiek ahhoz, hogy idővel eladhatók legyenek, így a műhely hosszú távon akár pénzkereseti alternatívává is válhat egy olyan térségben, ahol az elsődleges kereseti lehetőséget a szemétdomb jelenti.

„Az eladott tárgyakból befolyó összeget mindig munkaarányosan szétosztjuk azok között, akik dolgoztak az adott terméken, valamint körülbelül tíz százalékát félretesszük, és abból majd vásárolunk egy új szerszámot vagy ételt. De ez inkább szimbolikus, hogy a gyerekek érezzék, hogy ennek az összegnek egy részét visszafordítjuk a műhelybe. Az eddig készített asztalokat általában 300–500 lejért adtuk el, de mivel még nincs jogi hátterünk, ezért adományként fogadjuk el a pénzt” – részletezte az ötletgazda.

•  Fotó: Facebook/Made in Pata-Rat Galéria

Fotó: Facebook/Made in Pata-Rat

Visky Zsolt szerint a gyerekek, amikor csak tudnak, eljönnek a szombati foglalkozásokra, amelyek általában hatórásak. „Próbáljuk úgy megszervezni ezeket a programokat, hogy egyfajta közösségi élmény legyen a pataréti gyerekek számára. Amióta elkezdtünk velük foglalkozni, érezhető, hogy próbálnak egy csapattá válni, ami nem egyszerű, mert itt is észlelhető a rivalizálás. Hosszú távú célként azt tűztük ki, hogy hetente többször találkozzunk, minél többet dolgozzunk, amíg akár egy kis vállalkozás létrejön” – magyarázta.

Visky Zsolt a melegétel-osztási programról is beszámolt lapunknak, melyre minden hétvégén fel lehet iratkozni, az érdeklődők otthon is elkészíthetik az ételt, amit a szervezők kivisznek a műhelyhez.

Mint kifejtette, a kezdeményezőknek és a gyerekek számára is nagy dolog, hogy valaki főz nekik, időt áldoz erre. „A város számukra egy olyan entitás, ami kitaszítja őket, és azok az emberek, akik főznek nekik, úgymond képviselik a várost, ezáltal elfogadják vagy befogadják őket. Ha valaki vállalkozik erre a feladatra, de anyagi segítségre van szüksége, akkor mi szívesen kifizetjük a hozzávalókat” – fogalmazott Visky Zsolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben