Készül Bandi a hegyre - Interjú Lovasi Andrással

Bár csak félig telt meg a kolozsvári sportcsarnok a Kispál és a Borz szerda esti fellépésén – amelyre a 17. KMDSZ Diáknapok keretében került sor –, a közönség végigtombolta a visszavonulni készülő pécsi zenekar mintegy másfél órán át tartó koncertjét. A fellépés után a Kossuth-díjas frontember, Lovasi András a Kispál feloszlásának hátteréről, a magyarországi popzenekarok érdekében kifejtett tevékenységéről és terveiről beszélt a Krónikának.

Balogh Levente

2010. május 07., 10:462010. május 07., 10:46

– Sokan mondják, hogy a Kiscsillag nevű új zenekara dalainak hangzása hasonlít a korai Kispál és a Borz-lemezek dalaiéhoz. A Kispálnak miért nem tud már kispálos hangzása lenni? Miért szűnik meg a zenekar?
– Az, hogy mihez hasonlítják a Kiscsillag zenekart, az a kritikusok dolga. Amikor létrehoztuk a Kiscsillagot, mi is úgy gondoltuk, hogy visszatérünk saját zenei gyökereinkhez. A Kispál valamiért nem tud visszakanyarodni ahhoz, ami eddig volt, illetve van egyfajta szerzői kommunikációs probléma is, hogy merre kéne továbbhaladnunk. Sokan azt szeretnék, ha olyasmit csinálnánk, mint a régi Kispál, de nem tudjuk pontosan, hogy milyen a régi Kispál, csinálhatnánk valami egészen mást, de akkor mindenki azt kérné számon rajtunk, hogy miért nem olyan, mint a régi Kispál. Nem lehet előre kitalálni, hogy milyen zenét csinálunk. Régen is írtunk valamilyen dalokat, azokat a kritikusok meghatározták valamilyennek, és ettől az emberek is azt gondolták, hogy biztos olyan. Inkább arról van szó, hogy a Kispál és a Borz zenekar az utóbbi négy-öt évben nem talált egy olyan hangot, amire azt mondtuk volna, hogy ez az! Nem feleltünk meg a saját elvárásainknak.

– Tehát a Kiscsillagot azért alapították, mert már nem érezte azt, hogy a Kispál életképes lenne, vagy a Kiscsillag is hozzájárult ahhoz, hogy a Kispál elhalt?
– Biztos, hogy közrejátszott ebben a Kiscsillag is, sok egyéb dolog mellett, de alapvetően a Kiscsillag is csak egy következmény. Abban, hogy végül is el mertük dönteni, hogy abbahagyjuk, biztosan közrejátszott az új zenekar, hiszen sokkal könnyebben hagysz el úgy egy nőt, ha tudod, hogy van egy másik.

– Közben idén március 15-én Kossuth-díjjal is elismerték a tevékenységét. Számított rá, vagy nem volt semmi előjele?
– Nem számítottam rá, teljesen meglepő volt. Pletykák ugyan voltak, amikor már kiszivárgott a dolog, de egyébként nem tudom, hogy mi alapján ítélték oda a díjat egy alternatív zenészként emlegetett embernek. Mindenképpen örülök neki, nagyon megtisztelő.

– A zene mellett tavaly a politikában is szerepet vállalt: a Lehet Más a Politika nevű párt színeiben indult az európai parlamenti választásokon.
– Csak azért vállaltam ezt be, hogy a saját celebségemmel kicsit rájuk irányítsam a figyelmet, hiszen nem volt sok pénzük. De ez egyszeri alkalom volt, meg is mondtam nekik, hogy az idei országgyűlési választásokon nem fogok segíteni. Drukkolok nekik, és kíváncsian fogom követni, hogy merre indulnak, mi lesz velük. Ez egy érdekes kísérlet: hogyan lesznek lelkesen, tisztán induló fiatalokból opportunista, kompromiszszumkész, kevésbé erkölcsös öregek.

– Évek óta küzd azért, hogy a popzenét is úgy kezeljék, mint a magyar kultúra értékes részét, már 2003-ban nyílt levélben fordult néhány zenésztársával a magyar kulturális minisztériumhoz, melyben azt kérik, hogy a kormány a könnyűzenét – pop, rock, folk, dzsessz – is integrálja az államilag támogatott kulturális értéket hordozó és teremtő művészeti ágak közé. Ön szerint az, hogy Kossuth-díjjal tüntették ki, segít abban, hogy hatékonyabban lobbizhasson ennek érdekében?
– Magyarországon alapvetően a popzenei struktúra aljának lenne szüksége állami támogatásra, hiszen a kezdő zenekaroknak éppen az a legnagyobb problémájuk, hogy mivel nem ismerik őket, lehet, hogy csak 50–100 ember jönne el egy-egy koncertjükre, így a klubok nem fogadják be őket, mert nem hoznak annyi pénzt, amiért megérné nekik. Viszont ki lehetne dolgozni egy támogatási rendszert, amelynek köszönhetően a kluboknak nem lenne ráfizetés befogadni az induló zenekarok koncertjeit, hogy lehetőségük legyen egyáltalán a bemutatkozásra. Legalább 10–15-ször kell fellépniük, hogy egy idő után, ha elég tehetségesek, már annyi ember legyen kíváncsi a zenéjükre, hogy önmagában megéri egy klubnak befogadni őket.

Azt nem tudom, mennyire számít majd, hogy ezentúl Kossuth-díjasként állok ki ezért az ügyért, de szerintem ennek a létjogosultsága nehezen vitatható. Aki mereven értelmezi a kapitalizmus szabályait, az persze vitathatja az álláspontomat, de szerintem a mi kultúránk nem piacosított kultúra, elég, ha arra gondolunk, hogy ha Magyarországon a kulturális intézményekre – például a színházakra –, vagy akár az irodalomra nem szánnának állami támogatást, azonnal összedőlne az egész rendszer. Hiszen kicsi az ország, kicsi a piac, nem tudja eltartani a művészeket. Mi nem azt mondtuk annak idején sem, hogy a Kispál és a Borznak adjatok pénzt, hogy egy fasza lemezt tudjunk csinálni. Mi éppen a saját konkurenciánkat próbáltuk felnevelni, hogy ne az legyen, hogy mindig mi játszunk a könnyűzenei fesztiválokon, hanem legyen minél több jó zenekar, a fesztivál szervezői pedig választhassanak a Kispál és mondjuk a 30Y közül.

– Éppen ennek a programnak köszönhetően nagyon sok olyan zenekar jelent meg, amely úgymond a Kispál köpenye alól bújt ki, mint a 30Y vagy a Kaukázus. Nem tart attól, hogy plagizátorokat indítottak el az úton?
– Nem. Minden kezdő zenekart hasonlítanak valamihez. Aztán ha elég jók, akkor egy idő után nem hasonlítgatják már, ha pedig nem jó, pusztuljon el.

– Most, hogy megszűnik a Kispál, a Kiscsillag kerül előtérbe az életében?
– Igen, a Kiscsillaggal sok munkánk lesz, de vannak egyéb terveim is. Például 2011-ben szeretnék kiadni egy szólóalbumot, 2001-ben volt az első, tízévente egy szólóalbum is kell. Még nem tudom, a másodiknak mi lesz a címe, mondjuk Bandi a hegyről 2, vagy Bandi a hegyre.

– Lát arra esélyt, hogy a Kispál megint összeálljon, és esetleg egy lemezt is kiadjanak?
– Soha ne mondd, hogy soha, de a következő 4-5 évben biztosan nem lesz ilyen. Ha esetleg összejön még egy album, akkor lehet, még koncertezni is fogunk, de még egyszer nem búcsúzunk el.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait