A tiszavirág (Palingenia longicauda) első néhány száz példányának nászrepülésével Tiszakürt, Tiszainoka és Nagyrév térségében elkezdődött az idei kérészrajzás a Tisza középső szakaszán.
2015. június 19., 10:462015. június 19., 10:46
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője, Monoki Ákos elmondta: rendkívül látványos a kérészek június közepén a mellékfolyókról induló, majd az alsóbb szakaszokról a Közép- és Felső-Tisza felé haladó rajzása.
Évente egyszer bekövetkező nászrepülésük során a hímek a levegőben párosodnak a nőstényekkel, majd rövid időn belül elpusztulnak. Tömeges megjelenésük időpontját az időjárási viszonyok és a vízállás is jelentősen befolyásolja, a jelenség e tényezőktől függően a Tiszán rendszerint mindössze néhány napig, legfeljebb egy-két hétig tart, a késő délutáni óráktól naplementéig.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország szerepe egész Európában kulcsfontosságú e rovar fennmaradása szempontjából, hiszen a tiszavirág ma már egész Európában csak a Tiszában és vízrendszerében található meg, ezért világviszonylatban is fontos természetvédelmi kincsünk, örökségünk. Monoki Ákos arra is felhívta a figyelmet, hogy a kérészek nászrepülését és szaporodásuk, fejlődésük zavartalanságát, végső soron tehát fennmaradásukat a Tisza mentén is számos emberi tényező fenyegeti.
A repülő rovarok gyűjtését, valamint a nagy sebességű vízi járművekkel okozott károkat a Hortobágyi Nemzeti Park és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai közös vízi és parti őrszolgálatot ellátva, fokozott jelenléttel igyekeznek megelőzni, illetve felderíteni. A kontinens – egykor elterjedt – legnagyobb méretű kérésze 1922-ben pusztult ki a Loire-ból, 1952-ben pedig utolsó nyugat-európai lelőhelyéről, a Rajnából is. A Dunából 1974-ben tűnt el, Magyarországon 1993 óta védett.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!