Károly brit herceg indította útjára a Románia legszebb fái elnevezésű kezdeményezést június 2-án, melynek célja, hogy egy adatbázisba gyűjtsék össze a legszebb, legnagyobb és legöregebb hazai fákat.
2015. június 05., 12:092015. június 05., 12:09
A Kovászna megyei Miklósvár közbirtokosságának területén találkozott a brit trónörökös a projekt kezdeményezőivel a hét elején. A helyszínen megmérték egy 250 év körüli tölgyfa törzsének kerületét, majd a herceg az adatok felvételével hivatalosan is útjára indította azt a honlapot, amely egy térképes adatbázis működtetésére jött létre – hozta tudomásunkra a Pogány-havas Kistérségi Társulás.
Beszámoltak arról is, hogy az újonnan elindult projekt szakmai irányítója Hartel Tibor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem biológusa, a szervezeti és menedzsmenthátteret a Pogány-havas Kistérségi Társulás, míg az anyagi támogatást Sir Charles Burrell angol természetvédő és állattartó biztosítja.
„Romániában még mindig sok ezer öreg fa és sok ezer hektár ősfás legelő található, amelyek Európai összehasonlításban is kivételesen értékesek. Ez kulturális örökségünk fontos része, gyönyörűek tájképi szempontból, és a gazdálkodás mellett számos élőlénynek, főleg növényeknek, rovaroknak, madaraknak, gombáknak szolgálnak élőhelyül. A most útjára indított projekt ezeket a gyönyörű fákat, élőhelyeket kívánja a figyelem középpontjába állítani, és reméljük, hogy segít abban, hogy az emberek egyre inkább értékként tekintsenek ezekre” – fejtette ki az eseményen Hartel Tibor.
Az adatbázis bővítéséhez, a fák felkutatásához bármely romániai közösség, iskola vagy magánszemély hozzájárulhat. Mindössze annyit kell tenni, hogy a fák adatait és a róluk készült képeket feltöltik az adatbázisba – fejtette ki Rodics Gergely, a Pogány-havas Kistérségi Társulás igazgatója.
„Máig emlékszem arra az izgatott örömre, amit első romániai látogatásomkor éreztem három évvel ezelőtt. A helyi közösségek fás legelőinek biológiai gazdagsága ámulatba ejtett, hiszen egy olyan rendszert láttam működő állapotában, ami valaha Európa-szerte általános volt, ám mára sajnos a legtöbb országból eltűnt” – emlékezett vissza Sir Charlie Burrell.
Barbara Knowles biológus, aki a projekt keretében elsősorban a nemzetközi események szervezésével foglalkozik, rámutatott, a több száz éves fák pótolhatatlanok, ha egyszer hagyták elpusztulni vagy kivágni azokat. Most arra biztatják az embereket, hogy figyeljenek oda, és vigyázzanak ezekre a fákra – részletezték a tájékoztatójukban.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!