Jól jár, aki rétesevéssel indítja az új esztendőt – számos babona kötődik világszerte a szilveszterhez, illetve az új évhez

Aki rétest eszik ezen a napon, tartós gazdagságra számíthat

Aki rétest eszik ezen a napon, tartós gazdagságra számíthat

A sikeres új év reményében sokan mai napig szigorúan betartják a babonákat, régi szokásokat. Mit tehetünk annak érdekében, hogy szerencsések, gazdagok legyünk 2019-ben?

Bede Laura

2019. január 01., 09:092019. január 01., 09:09

Régi magyar hagyományok szerint a szilveszter és az új év első napjának szokásai összefonódnak. Közös céljuk eredendően az volt, hogy a következő évre egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot hozzanak. Elődeink ilyenkor óvakodtak a rossz cselekedetektől, haragtól, veszekedéstől, káromkodástól, mindenféle kártevéstől, mert úgy tartották, hogy viselkedésük igencsak meghatározza jövő évi magatartásukat is.

Fontos szerepet kapnak a szilveszterhez kötődő zajkeltő szokások is, amelyek célja a rontó, ártó varázserők elriasztása a háztól, többek között karikás ostorral, dudával, csengővel, kolomppal. Jó hír a háziasszonyoknak: szilveszterkor nem ajánlatos házimunkát végezni, mert szerencsétlenséget hoz, ruhát se tegyünk ki száradni, mert az halálesetet jelent a családban. A főzést azonban nem lehet kihagyni ilyenkor sem:

csak a szárnyas húsokat kell kerülni, hogy ne kaparják el a szerencsét a következő évben, helyette készítsünk malachúst, mert az kitúrja a szerencsét nekünk.

Erdély-szerte közkedvelt a virsli, amelyet általában azért eszünk, hogy húsban gazdag új évünk legyen. Éjfél után pedig halat együnk, mert annak sok a pikkelye, amelyet a pénzzel, a gazdagsággal hoztak összefüggésbe elődeink, de vigyázzunk, nehogy kiejtsük a kezünkből, mert azzal a szerencsénk is „elúszik”. Erdélyben a legnépszerűbb újévi étel talán a lencse, amelynek fogyasztása sok pénzt sejtet a következő évre. Aki rétest eszik ezen a napon, tartós gazdagságra számíthat, aki pedig egész kenyeret vág meg, annak egész évben lesz kenyere. A népi hiedelem szerint a terített asztalon lévő dió a mákkal együtt a rontást is távol tartotta, de a fokhagymát is az átkok elhárításának céljával tették az ünnepi asztalra. Szerencsehozó jelképeink közé tartozik a kéményseprő, a négylevelű lóhere és a patkó is.

A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítani. A Dunántúl egyes részein régen úgynevezett tollas pogácsát sütöttek: a pogácsák közül előre kijelölték, melyik családtaghoz tartoznak, és egy-egy tollat szúrtak beléjük. Akinek a tolla megégett, az már nem érte meg a következő tollaspogácsa-sütést.

Az óév és új év közötti éjszakán arra is fény derülhet, hogy ki lesz a lányok élete párja. A népszokás szerint nem kellett hozzá más, mint néhány házilag gyúrt gombóc, amibe gondosan belerejtették a papírra írt legkülönfélébb férfineveket. Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött a víz felszínére, az tartalmazza a jövendőbeli nevét. Ha a gombóc üres, a következő évben a lány nem számíthat komoly kérőre. A kíváncsi lányok óév éjszakáján kiszaladhatnak a disznóólhoz, és megrugdoshatják az oldalát: ha az ólban a disznó felröfög, akkor az új évben a lány férjhez megy, ha az állat nem ad ki hangot, valószínűleg nem lesz esküvő 2019-ben.

Régen nagyon fontosnak tartották, hogy újév napján férfi lépjen először a házba, és lehetőleg nem üres kézzel.

A férfi jelenléte és az általa mondott újévi jókívánság, illetve, hogy nem üres kézzel érkezik, növeli a ház lakóinak szerencséjét. Újesztendő napján tilos volt mosni, teregetni, varrni, fonni, hiszen úgy tartották, hogy ez szerencsétlenséget hoz a ház lakóira. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, „elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés lett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk