Időutazás retró musicallel, közkedvelt magyar slágerekkel

•  Fotó: Retropoly

Fotó: Retropoly

A 90-es évek legnagyobb magyar diszkóslágereiből összeállított, Retro­poly című musicalt mutatják be november 14–18. között Székelyud­var­helyen, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen.

Krónika

2017. november 06., 11:292017. november 06., 11:29

A népszerű retró dalok történetét dolgozza fel az a musical, amelyet Varga Zsolt művészeti vezető és koreográfus, illetve Vizeli Csaba rendező-író álmodott meg. A Retropoly című produkcióban a 90-es évek népszerű magyar slágerei mellett, a korszakot idéző történet, 21. századi látványelemek és elismert színművészek, énekesek tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a nézőket egy felejthetetlen időutazásra vigyék.

Varga Zsolt, az Ufo Update frontembere és alapítója a csapatával máig népszerű fellépője a retró fesztiváloknak és programoknak.

Az elismert táncos-koreográfus valami újat szeretett volna behozni ebbe a megunhatatlan műfajba, ötletét neves alkotói és szereplőgárdával próbálja sikerre vinni. „Ezeket a dalokat ismerve rájöttem, hogy mindegyiknek van egy saját története, és ezek a sztorik egységeket is képezhetnek, így fogalmazódott meg bennem, hogy egy musical formájában összegyűjtsem őket.

Idézet
A dalok esetében az volt a legfontosabb, hogy közismert, népszerű slágerek legyenek, amik ha felcsendülnek, azonnal éneklésre, dúdolásra késztetik a közönséget, és nem utolsósorban előtörnek belőlük az emlékek”

– mondta Varga Zsolt, aki külön hangsúlyt fektet a koreográfiára és arra, hogy a színpadi és látványshow a mai kort idézze. Az ötletgazda szerint önmagában kevés a jó ötlet, egy tapasztalt, a műfajban jártas és elismert rendező is szükséges.

Vizeli Csaba több sikeres produkcióval tette le névjegyét a musical műfajában, így nem meglepő, hogy 2017 legizgalmasabbnak ígérkező zenei produkciójának ő lett a rendezője. A Magyarock Dalszínház alapítója, vezetője, és a komáromi Monostori Erőd ügyvezetője nemcsak rendezői, hanem írói tehetségét is megmutatja a Retropolyban. „Nem volt kérdés, hogy igent mondok. Érdekes kihívás ez nemcsak rendezői, hanem írói szempontból is. Közel áll hozzám ez a zenei világ, hiszen a fiatalságomat eleveníti fel, és nem utolsósorban úgy éreztem, ezeknek a daloknak új értelmet, lendületet tud adni a színházi közeg” – fogalmazott a rendező.

Hozzátette, mindegyik dalnak története van, különleges hangulatot árasztanak, tele vannak pozitív üzenettel, és olyanok, mint egy hangos fényképalbum, amit mindenki szívesen lapozgat.

A táncos-rapper és a rendező a sztori alapján próbálta megtalálni a legmegfelelőbb szereplőket, és olyanokat kértek fel a munkára, akik értékelik ezt a műfajt, nagy közönséget vonzanak, és hitelesek tudnak lenni az adott szerepekben. Vizeli Csaba szerint a musicalben mindössze a látvány és a show idézi a 21. századot, a többi valóságos időutazás.

A kétórás produkció szereplői: Zoltán Erika, Danics Dóra, Kecskés Tímea, Kuczmann Ágnes, Sári Évi, Somorjai Ilone Bee, Barabás Kiss Zoltán, Baronits Gábor, Ganxta Zolee, Kerényi Miklós Máté, Magyar Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Mr. Busta, Sipos Tamás, Száraz Tamás.

A Székelyudvarhelyi Sportarénában november 14-én, a Sepsi Arénában november 16-án, míg a Marosvásárhelyi Sportarénában november 18-án mutatják be a musicalt, amelyre a jegy 40 lejbe kerül.


Fesztiválon lehet hangolódni a musicalre - A Retropoly előtt, november 11-én szintén múltidézés lesz Marosvásárhelyen. A Sláger Fesztivál keretében ugyanis érkeznek az igazi „slágergyárosok”: a Neoton Famíliából jól ismert varázslatos énekesnő, Csepregi Éva a több, mint 30 éve a pályán lévő „diszkókirálynő”, Zoltán Erika, az X-Faktor egykori nyertese, a hölgyek nagy kedvence, Vastag Csaba, a Kicsi gesztenye, a Nem jön álom a szememre és a Titkos üzenet című slágerek előadói, Dobrády Ákos és Inti, azaz a TNT zenekar, illetve a nyári slágereiről jól ismert (Napolaj, Nyár van, Karibi party) UFO együttes, amelynek négy éve már egy erdélyi énekesnő, a székelyudvarhelyi származású Varga Szidónia is tagja. A fesztiválra 30 lejért lehet jegyet vásárolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen
2025. július 18., péntek

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet

Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet
2025. július 17., csütörtök

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában

A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában
2025. július 16., szerda

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot

A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot
2025. július 16., szerda

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle

Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle
2025. július 15., kedd

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván

Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván
2025. július 15., kedd

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát

Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát
2025. július 14., hétfő

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen

Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen
2025. július 14., hétfő

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának

Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának
2025. július 12., szombat

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?

A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?