Fotó: Role zenekar
Idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a Role zenekar.
2022. november 04., 14:222022. november 04., 14:22
A csíkszeredai együttes 35. születésnapját nem is megalakulástól, hanem az 1987-es Balánbányai Rockfesztiválon történt első fellépésüktől számolják. Az évfordulóra nagyszabású koncerttel készül a zenekar, november 13-án csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában várják a rajongókat.
Nagy Tivadar, a zenekar frontembere az évforduló kapcsán elmondta, úgy érzik, Csíkszeredának köszönhetik azt, hogy meg tudtak maradni olyan zenekarnak, amilyennek voltak, ezért születésnapi ünnepséget is az otthonérzés szellemiségének jegyében tervezik, a helyi emberekre összpontosítanak.
Az eseményen nemcsak a zenekarban megfordult emberekkel találkozhatnak a rajongók, hanem vendégfellépőkre, köztük helyi kórusokra, fúvósokra is számíthatnak, ezenkívül Sárik Péter jazz-zongoraművész, a zenekar jó barátja is velünk ünnepel majd. Az ünnepi koncertélményhez pedig az erre az alkalomra tervezett látvány- és hangtechnika is hozzájárul – ígérik a szervezők.
A háromrészes nagykoncert próbái már jó ideje zajlanak, a legkülönfélébb hangszerek és műfajok lesznek hallhatóak a repertoárban, „a cél, hogy a zenekar a közönséggel együtt minden dalban újra feleleveníthessék a rengeteg izgalommal, élménnyel és csodával teli 35 évet” – fogalmaz az együttes.
A Role zenekar 1986-ban alakult, 1987-ben tartották első koncertjüket. Az elmúlt évek alatt közel hetven tagja volt az együttesnek, különféle produkcióikba sikerült bevonniuk több székelyföldi és magyarországi néptáncegyüttest, középiskolás diákokat és egyetemistákat, számos hivatásos és amatőr zenészt, színészt, táncost, énekest, kórust.
Összesen 15 tematikus műsoruk készült, öt rockoperát is színre vittek. A Pro Urbe díjas zenekar számtalan fesztiválon részesült elismerésben, elnyerték többek között a Magyar Televízió Örömzene vetélkedőjének nagydíját.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!