Filmek az ünnepekre: öt magyar alkotás premierje lesz a Duna tv-csatornán

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

Öt kiemelkedő, a magyar történelem, sport és irodalom jelentős alakjait és alkotásait feldolgozó filmpremierrel jelentkezik a Duna az ünnepi időszakban, december 23-tól, együttműködésben a Nemzeti Filmintézettel (NFI).

MTI

2022. december 09., 15:522022. december 09., 15:52

Az NFI azzal a céllal jött létre 2020-ban, hogy magas színvonalú produkciókat állítson elő és ezeket minél több emberhez eljuttassa; ebben természetes stratégiai partner a közmédia – mondta el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában pénteken tartott sajtótájékoztatón a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Káel Csaba kiemelte:

ma is fontos megmutatni a magyar történelem jelentős személyiségeit, a magyar kultúra és sport nagy alakjait, a közmédia segítségével pedig a Magyarország határain túl élő magyarokhoz is eljuthatnak ezek a tartalmak.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a közmédia feladata az értékőrzés mellett az értékteremtés is.

A magyar televíziózás és filmkészítés hőskorában olyan alkotások születtek, amelyeket ma is szívesen néz a közönség – hozzátéve: a közmédiaaz NFI-vel karöltve egy újabb televíziós filmes aranykor megteremtésén dolgozik.

Az a cél, hogy a Duna igazi filmpremier-csatornává váljon, hiszen a magyar adófizetők pénzén finanszírozott, remek alkotások megérdemlik, hogy minél többen lássák őket – mondta el Altorjai Anita.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója méltatta azt a tendenciát, hogy egyre több, a magyar kultúrát és történelmet bemutató film és sorozat készül, miközben erős stratégiai szövetség alakul az MTVA és az NFI között.

Valóban érdemes lesz a nézőknek a közmédia csatornái, most különösen a Duna felé fordulni az ünnepi időszakban, amely itt kitolódik egészen január végéig – hívta fel a figyelmet a készülő premierekre.

December 23-án 20:50-től a Gárdonyi Géza népszerű, Ida regénye című romantikus művéből készült, legújabb filmes adaptációt tekinthetik meg a Duna nézői. A Goda Krisztina-Divinyi Réka alkotópáros nevével fémjelzett tévéfilm az 1920-as évekbe repíti vissza a közönséget.

Az Aranybulla című, hatrészes sorozat december 25. és 30. között 20 órától látható legelőször televízióban. A II. András életét bemutató epizódokban olyan részletekre is fény derül az uralkodóval kapcsolatban, amelyekről eddig nem szóltak a történelemkönyvek.

Az év első hónapjában az olimpiák történetének egyik legeredményesebb magyar női sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes rendkívüli életét bemutató dokumentumfilmmel folytatódnak a premierek: az Aki legyőzte az időt január 9-én 20:45-kor debütál a Dunán.

Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének a Petőfi 200 emlékév kapcsán, az MTVA megrendelésére és finanszírozásával készített különleges filmes feldolgozását január 22-én mutatja be a Duna.

Az ünnepi időszak premierjeinek sorát egy dokumentum-játékfilm zárja: január 31-én a Béke – A nemzetek felett című alkotás arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mi történt a Franciaországba érkező magyar delegációval 1920. január 7. után.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait