Erőss Zsolt felesége letett arról, hogy a férje élve hazakerül

Letett róla, hogy élve előkerül a férje, ezért a további mentőexpedíciókat is értelmetlennek tartja Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda, aki csütörtökön több magyarországi tévécsatornának is nyilatkozott.

Hírösszefoglaló

2013. május 23., 11:032013. május 23., 11:03

2013. május 23., 11:352013. május 23., 11:35

Mint Sterczer Hilda mondta, már semmiben nem bízik, ami arra utalna, hogy férje még életben van. \"Ismerve a himalájai viszonyokat, és azt, hogy Zsolt milyen állapotban volt, arra következtetek, hogy agyödémát kapott\" - mondta. Úgy fogalmazott, az emberi teljesítőképesség olyan határát érték el a hegymászók, amit Erőss \"sosem akart átlépni, most azonban ez történt\". Sterczer Hilda azt mondta: nincs értelme további mentőexpedíciót szervezni, hiszen kétszer is átfésülték az érintett területet.

\"Amikor meghallottam, hogy Zsolték úgy értek csúcsra, hogy 24 órája talpon vannak, akkor már sejtettem, hogy ebből jó dolog nem sülhet ki\" - nyilatkozta, és azt is elmondta, hogy Erőss Zsoltnál és Kiss Péternél összesen fél liter víz és néhány energiagél volt, eközben tömény oxigénhiányos környezetben tartózkodtak, ahol a szervezet folyamatosan küzd és építi le magát.

\"Ez elég egyértelmű szituáció volt, nem is bíztam abban, hogy visszaérnek a négyes táborba, bár abban azért igen, hogy egy sátor nélkül töltött éjszakát kibírnak odakint a hegyen és így serpa támogatással leérkeznek, de ez sajnos nem valósult meg\" – mondta a hegymászó felesége, hozzáfűzve, hogy tudatával már tudja, de még nem fogta fel, ami történt.

\"Soha nem szabad feladni a reményt, de ha észérvekkel gondolkodunk, akkor kevés esély van arra, hogy egy ember napokat kibírjon egyedül abban az állapotban, amibe Zsolt kerülhetett. Nem valószínű, de lehetséges. Csak azt tudom mondani: reménykedem benne, hogy egy hegymászó társam él, sajnos észérveket felsorakoztatni emellett elég nehéz, de ameddig még lehet, reménykedhetünk. Zsolt nagyon jól volt akklimatizálódva, de már napok teltek el azóta, hogy nyolcezer méter felett van\" – nyilatkozta Tulit Zsombor, a Székelyek a magasban expedíciósorozat szervezője a transindex hírportálnak szerda este.

A 8000 méter feletti magasságban – amit a hegymászók halálzónának neveznek – az oxigénhiányos körülmények miatt még a legjobban akklimatizálódott hegymászók sem tartózkodhatnak 36-72 óránál többet, mivel a szervezet már nem tud úgy regenerálódni, ahogyan akár még 5000-6000 méteres magasságban is. Ezen a magasságon az agy- és tüdőödéma kialakulása, a fagyás és a kimerültség olyan veszélyt jelenthetnek, amelyet még a tapasztalt alpinisták sem kerülhetnek el.

Mint arról már beszámoltunk, nem keresik tovább a Kancsendzöngán eltűnt két magyar hegymászót, Erőss Zsoltot és Kiss Pétert - mondta el a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője szerdán az MTI-nek. A két csúcsmászó 8000 méteres magasságban  tűnt el.


 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry