Számos erdélyi magyar óvodába, iskolába jutottak el az Összetartozásunk ajándékai
Fotó: Facebook/Szent László Társulat
A pedagógusok és szülők munkája előtti tiszteletet is szeretné kifejezni az Összetartozásunk ajándékaival a Szent László Társulat, amely többek között erdélyi magyar óvodákba, iskolákba, gyermekotthonokba visz adományokat. Czibolya Gábor, a magyarországi egyesület elnöke a kezdeményezés létrejöttéről és céljáról, a csomagok tartalmáról, az erdélyi helyszínekről is beszélt a Krónikának.
2025. március 01., 08:482025. március 01., 08:48
Közel száz erdélyi magyar intézményt – óvodát, iskolát, gyermekotthont – örvendeztetett meg az elmúlt években a magyarországi Szent László Társulat. Az Összetartozásunk ajándékai elnevezésű kezdeményezésüknek köszönhetően kezdetben Felvidékre, Kárpátaljára jutottak adományok, majd a program kiterjedt a Mezőség, Szilágyság, Partium, Székelyföld, Bányavidék településeire is. „2004. december 5-én nagyon sokakat bántott határainkon belül is a népszavazási eredmény, ezért néhány egyetemista társunkkal a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán elhatároztuk, hogy egy közeli felvidéki magyar falu óvodájának és iskolájának gyűjtünk játékokat, mesekönyveket és édességeket.
Következő évek adventjén ismét adománygyűjtést szerveztünk, 2010-ig évente átlagosan 12, 2024-ig 35 helyszín csatlakozott. Plébániák, iskolák, tőlük függetlenül magánszemélyek is. A Rákóczi Szövetség piliscsabai helyi szervezetével, majd a mi egyesületünkkel, a Szent László Társulattal szerveztük a gyűjtést, a Rákóczi szövetség elnökének, majd a Kárpátalja római katolikus püspökének fővédnökségével” – elevenítette fel a Krónika érdeklődésére a kezdeteket Czibolya Gábor.
Czibolya Gábor (jobbról a második) szerint az egyesület tagjai igyekeznek személyesen átadni az adományokat
Fotó: Facebook/Szent László Társulat
A Szent László Társulat elnöke kifejtette, az első években Kelet-Felvidékre vittek, majd Kárpátaljára küldtek adományokat, 2007-ben pedig az összegyűlt mennyiség lehetővé tette, hogy a legnépesebb, az erdélyi magyarsághoz is eljussanak. „Már akkor is a kevésbé szem előtt lévő helyszíneket kerestük fel, Szentmátéban (Beszterce-Naszód megye – szerk. megj.) ajándékoztunk meg észak-mezőségi magyar tannyelvű iskolákat és óvodákat. 2012 után már nem volt év, hogy ne jöttünk volna.
2015-ben pedig egy csángóföldi utat is szerveztünk. Emellett Böjte Csaba ferences szerzetes székelyhídi és gálospetri gyermek- és napköziotthonainak vittünk adományokat évről évre, illetve az érmihályfalvi napközi otthonnak” – részletezte a budapesti székhelyű egyesület vezetője.
A gyerekek édességet, új vagy használt, de jó állapotú játékokat és mesekönyveket kapnak
Fotó: Facebook/Szent László Társulat
Az ajándékcsomagok tartalmára kitérve elmondta, a magyar iskoláknak és óvodáknak édességet, új vagy használt, de jó állapotú játékokat és mesekönyveket adnak. A gyerekotthonoknak pedig tartós élelmiszert és tisztálkodási szert visznek, hiszen arra van a legnagyobb igény. Mindezeket sok önkéntessel válogatja át a Szent László Társulat, az elmúlt szűk évtizedben a budapesti Lazarista rendházban, előtte több helyen.
Az átadásokat a helyiekkel közösen szervezik, akikkel előre felveszik a kapcsolatot. „Amit csak lehet, igyekszünk személyesen átadni, olyankor jellemzően ott alszunk, hogy tovább beszélgethessünk, még több érintettel, helyi lakossal találkozhassunk. A megajándékozott iskoláktól, óvodáktól fényképeket szoktunk kérni, aminek nagyon örülünk, és az ajándékozók, adakozók felé ezt visszajelezzük” – magyarázta Czibolya Gábor.
A gálospetri gyermekotthonba tartós élelmiszerek és tisztálkodási szerek jutottak
Fotó: Facebook/Szent László Társulat
A Szent László Társulat elnöke arról is beszélt lapunknak, hogy mostanában minden évben decembertől februárig tart az átadás, ami idén a Szatmár megyei Kökényesden, illetve a Bihar megyei Székelyhídon zárult február elején. „A gyermekotthonoknál ilyenkor már alig jön adományozó a karácsonyi dömping után, ezért kifejezetten örülnek, az iskoláknál pedig talán azért lehet ideális ez az időzítés, mert több külhoni régióban ilyenkor kezdődik a beiratkozási időszak. Mi pedig mindig elmondjuk, hogy az Összetartozásunk ajándékaival a pedagógusok és szülők munkája előtti tiszteletet is szeretnénk kifejezni.
Így viszont továbbra is összeköt minket az ezerarcú magyar kultúra és a csodálatos magyar nyelv” – hangsúlyozta Czibolya Gábor.
A jó minőségű magyar nyelvű oktatás a legalapvetőbb feltétel a megmaradáshoz – jelentette ki Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár csütörtökön.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!