A Fölszállott a páva erdélyi turnéjának keretében a kolozsvári Tokos zenekar is színpadra lép
Fotó: Lumidance
Nyolcállomásos erdélyi turnéra indulnak vasárnap a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor versenyzői a Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ közös szervezésében.
2019. május 11., 13:552019. május 11., 13:55
A május 18-ig tartó turné fellépőit főként a nagy sikerű műsor hatodik évadából, a Döntők Döntőjéből válogatták össze – közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel. A fellépők között szerepel többek között Kacsó Hanga, a 2014-es évad énekes szólista kategórianyertese, a Jászság Népi Együttes, a 2012-es és 2018-as évad táncegyüttes kategóriájának győztese, és
A sorozat első állomása Csíkszereda, ahol vasárnap 19 órától lépnek színpadra a szakszervezetek művelődési házában. Másnap ugyanabban az órában a székelyudvarhelyi művelődési házban adnak koncertet. Május 14-én 12 órától Gyergyócsomafalván, a Borsos Miklós művelődési otthonban, 19 órától Gyergyóditróban, a Kőrösi Csoma Sándor művelődési házban lépnek fel. Másnap délben a gyergyóalfalui Petőfi Sándor művelődési ház, este a gyergyószárhegyi kultúrház ad otthont a műsoroknak. Május 17-én este a gyergyószentmiklósi művelődési központban, 18-án a gyergyóremetei Balás Gábor művelődési házban tekinthetők meg a produkciók.
Mint felidézik, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza közös szervezésében 2012-ben indult útjára a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny a közmédia Duna csatornáján. Az eredeti koncepció szerint a szervezők ezzel az egyedülálló kezdeményezéssel a folklór nagyjai, Bartók Béla és Kodály Zoltán hagyományápolói munkássága előtt kívántak tisztelegni.
A Fölszállott a páva hat évada alatt, a selejtezőkre jelentkező versenyzőket is beleszámolva, több ezer résztvevő táncos, énekes, zenész lépett fel, a műsornak nagy közönségsikere volt – írták a tájékoztatóban.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
szóljon hozzá!